2006.06.02. 22:00
Autóút a 8-ason
Ajkán tartotta kihelyezett ülését a 8-as Számú Fõút Térségfejlesztési Tanács tegnap délelõtt. A vendégeket köszöntõ Schwartz Béla polgármester, országgyûlési képviselõ röviden bemutatta a város elmúlt évtizedes történetét. Ajka túl van a krízisen, az utóbbi idõben fellendülés tapasztalható, jelentette ki.
Az ülésen tájékoztató hangzott el a logisztikai hálózat fejlesztési programjáról. Ennek kapcsán Makkos Dalma, a munkát végzõ cég munkatársa elmondta, hogy a jelenlegi tervek szerint 3-4 év múlva már mindenhol jó lesz a 8-as számú fõút burkolata. Mintegy 10 éves elõkészítés szükséges ahhoz, hogy megkezdõdjön az M8-as gyorsforgalmi út építése. Ehhez várhatóan jövõre elfogadtatják a nyomvonaltervet, majd megkezdõdik a tervezés. Dr. Kálmán András elnök hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a 8-as fõút körmendi elkerülõ szakaszát legkésõbb 2010-ig meg kell építeni, mert az osztrák oldalon addigra készítik el a Bécs-Graz autópályával a gyorsforgalmi összeköttetést.Markotay Sándor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviselõje elmondta, hogy a kormányzati elképzelések egybevágnak a tanács elképzeléseivel. A gyorsforgalmi úthálózat és a fõúthálózat kiemelt elemeinek hosszú távú fejlesztési programja túl van egy jelentõs egyeztetési fázison, gyakorlatilag elfogadás elõtt áll. A tervezet szerint Ajka és Veszprém között a 2007-2010 közötti idõszakban megépül az M8-as út autópályává fejleszthetõ 25 kilométeres autóútszakasza, lehetõség szerint a meglévõ nyomvonal bõvítésével. Ugyanebben az idõszakban valósul meg Fûzfõgyártelep és Veszprém között egy 17 kilométeres autó-útszakasz, valamint a körmendi elkerülõ út 1. üteme 10 kilométer hosszan.