Belföld

2006.06.15. 02:26

Kilométermilliomosok

A Balaton Volán Zrt.-nél mindent megtesznek azért, hogy a sofőrjeik balesetmentesen közlekedjenek. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik járműparkju ...

Mórocz Zsolt

A Balaton Volán Zrt.-nél mindent megtesznek azért, hogy a sofőrjeik balesetmentesen közlekedjenek. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik járműparkjukat. Öröm a társaságnak, ha olyan kol-légákat köszönthetnek, akik régóta probléma nélkül szállítják az utasokat, fogalmazott Csima László vezérigazgató.A Balaton Volánnál saját hibából halálos baleset évtizedek óta nem történt. Személyi sérüléses baleset is mindössze kettő volt az elmúlt öt évben. A társaság rutinos, kipróbált szakembergárdával végzi tevékenységét. Ezt bizonyítja az is, hogy a tegnapi ünnepségen a Volán Egyesülés által alapított "Balesetmentes közlekedésért" emlékérmet a Balaton Volán Zrt. 46 autóbuszvezetője vehette át. Tizenketten több mint 250 ezer kilométert, tizenegyen ennek dupláját tették meg bal-esetmentesen, nyolcan 750 ezer kilométert teljesítettek. A hibátlan milliomosok 11-en voltak. Egy-egy sofőr 1,25, 1,5, illetve kétmillió kilométert tudott le balesetmentesen. Takács Béla a kétmillió kilométerrel elérte a Balaton Volán "házi rekordját", ennyi kilométert már ünnepeltek korábban is, ennél többet azonban még nem. Talán majd neki sikerül ezt is túlszárnyalnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!