2006.09.18. 02:28
Közgyógyellátás: több is, kevesebb is
Megyei körkép (mt) - Megkezdődött a közgyógyellátási rendszer átalakítása, amely az ígéret szerint a korábbinál igazságosabb lesz. Egyelőre a betegek választhatnak az új, illetve a régi igazolványok s az értük járó juttatások között.
A megyében mintegy tizenötezer közgyógyellátásra jogosult beteg él - tudtuk meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) megyei intézetének igazgatójától.
Dr. Medgyaszai Melinda lapunk kérdésére kifejtette, a korábbi és az új rendszer között lényeges különbség, hogy míg eddig csak a hétszáz, többnyire olcsó gyógyszert tartalmazó listáról választhattak maguknak orvosságot a közgyógyellátottak, ezentúl valamennyi, közel négyezer-hatszáz tb-támogatott készítmény esetében is érvényesíthetik az alanyi jogon járó kedvezményüket.
Ugyanakkor az OEP az ingyenességet az eddigiekkel ellentétben csak egy előre meghatározott, maximum tizenkétezer forintos havi keret erejéig biztosítja. Változás továbbá, hogy a gyógyászati segédeszközöket csak a tb által meghatározott összegig kaphatják meg térítésmenetesen a közgyógyellátásra jogosultak, így, lévén szabadáras termékekről van szó, néhány esetben, főleg a fogpótlásoknál, a különbözetet a betegeknek kell állniuk.
- A régi és az új rendszer közötti átmenet folyamatos, jövő év júliusáig mindenki választhat a kettő között. Az új ellátási rendszer kiküszöböli az indokolatlan kedvezményeket, ezért szigorúbb, de véleményem szerint igazsá- gosabb is, azaz azoknak, akik valóban krónikus betegségben szenvednek, az új rendszer kedvezőbb a korábbinál - válaszolta kérdésünkre Medgyaszai Melinda.
Az új közgyógyellátási igazolvány a helyi önkormányzatoknál igényelhető, amelyet a hivatal a háziorvosok ajánlása és tételes, személyre szabott gyógyszerhasználati listája alapján állítanak ki.