2006.10.12. 02:25
Megbíznak a bírákban
Veszprém (ma) - Vége a bírák tekintélyének, ha politizálnak, ha elkötelezik magukat valamelyik párt mellett. Magyarországon az ítészeknek az ilyenfajta szerepvállalás tilos.
Többek között erről beszélt dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Veszprémi Polgári Társaskör szerdai rendezvényén, ahol a vendégeket Debreczenyi János polgármester és dr. Keskeny Ildikó, a társaskör elnöke köszöntötte. Európai viszonylatban nálunk sok, s egyre több a peres ügy: tavaly egymillió 200 ezer per várt elbírálásra, 87 százalékuk egy éven belül befejeződött, a nem peres eljárások viszont hónapokon belül lezárultak. A másodfokú bíróságok az ügyeknek több mint a felét helybenhagyták. Arra a felvetésre, hogy miért eltérőek a különböző fórumokon született ítéletek, a főbíró azt mondta, hogy a jogszabályok nem egyértelműen fogalmaznak. Hazánkban a felmérések szerint az ítészek bizalmi indexe magas, bár az emberek 80 százaléka úgy gon- dolja, ha a pernek politikus is a szereplője, akkor majd neki adnak igazat. Ezt dr. Lomnici Zoltán cáfolta, s aláhúzta, a bíróság önálló hatalmi ág, munkájukba senki nem szól, s nem is szólhat bele. Fontosnak tartja a sajtóban megjelent kritikákat, amik visszajelzések a bíróságoknak. A bírák mindennemű zaklatása, fenyegetése ellen emelt szót, mondván, ezek a jogállam alapjait veszélyeztetik. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott dr. Sódor István fővárosi fellebbviteli főügyész, aki kijelentette: a pártok és az utca nyomásától félti az igazságszolgáltatás szereplőit, akiket lelkileg megvisel, ha nevük, lakcímük, telefonszámuk felkerül az internetre. Hangsúlyozta, szervezetük szintén független, a legfőbb ügyész csak az Országgyűlésnek köteles számot adni a munká-jukról. Dr. Magyar György ügyvéd a bankrablásokkal kapcsolatban kifejtette: nem jó, hogy a biztonsági őröknek fegyverük van. Szerinte az élet- és vagyonbiztonságot technikai eszközökkel, például zsilipes beléptetővel kellene garantálni a bankokban.