Belföld

2006.11.25. 03:29

Tonna és Mázsa

Zirc (hg) - Mostantól Tonna és Mázsa névre hallgatnak a nyáron Csajág határában talált gyapjasmamutok. A tízezer évnél idősebb, értékes leletek kereszte- lőjét tegnap tartották a Bakonyi Természettudományi Múzeumban.

Horváth Gábor

A névadó ünnepséget a múzeum igazgatója, Kasper Ágota nyitotta meg. Elmondta, a júniusban útépítéskor felszínre bukkant csontokat több mint egy hónap alatt tárták fel és szállították Zircre, a konzerválási munkák pedig még most is tartanak. Megköszönte a segítséget a Balatonakarattya-Fűzfő 71-es elkerülő út kivitelezőjének, a Hochtief Mélyépítő Kft.-nek, valamint a megbízó és névpályázatot hirdető Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóságnak (UKIG).

- A pályázaton Tuczai Péter ötlete nyert, a kifejlettebb példány a Tonna, a kismamut pedig a Mázsa nevet kapta - jelentette be Abajkovics Péter, az UKIG kommunikációs igazgatója. Ki- emelte, a feltárás nem lassította az útépítést, az igazgatóság továbbra is szívesen nyújt segítséget értékes maradványok megmentésében.

- Meggyőződésünk, hogy az új létrehozásá- nak része a régi feltárása és megőrzése - tette hozzá az UKIG kommunikációs igazgatója.

Katona Lajos geológus, a csajági feltárás vezetője bemutatta a résztvevőknek az elvégzett munkákat, kiemelve a lelet jelentőségét (az utób- bi száz évben csak négy hasonlóan ép maradványt tártak fel) és a támogatók segítségét. A csontok mennyisége alapján lehetőség van arra, hogy a mamutok egyszer életnagyságban várják a zirci múzeum látogatóit.

A múzeum vezetőit is meglepte a Hochtief Kft. ötezer euróról szóló csekkje, amellyel a cég a zirci intézmény költségeihez járul hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik