2007.03.01. 03:26
Részletesen a vizitdíjról
Veszprém (vd) - A megyei kórházban és a rendelőintézetben tizenhárom regisztrációs pultot állítottak fel, itt történik a vizit- és napidíjak megállapítása, befizetése.
Erről a tegnap este tartott kollegiális fórumon tájékoztatta a részt vevő orvosokat dr. Tóth Árpád, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet fejlesztési igazgatója. Elmondta, azért döntöttek így, hogy a gyógyító ellátás ne sérüljön. Hangsúlyozta, a bevezetést megelőzően előfordult, hogy a szükséges jogszabályok csupán a hatálybalépés előtt néhány nappal jelentek meg, ezért a vizitdíj megállapításának gyakorlata folyamatosan változhat.
A kórházba, illetve a rendelőintézetbe érkező járó bete-geknek a regisztrációs pultoknál kell jelentkezniük. Beutalójuk alapján itt állapítják meg, szükséges-e vizitdíjat fizetniük, illetve azt is, hogy az milyen öszegű, 300, 600 vagy 1000 forint legyen. A sürgősségi eseteket kivéve csak a szakszerű beutalóval érkezőket tudják ellátni. Az adminisztrációs folyamat 40-60 percet vesz igénybe, ezért a járó betegeknek ennyivel korábban kell érkezniük.
A fekvőbeteg-ellátásra beutaltaknak nem kell a regisztrációs pultnál jelentkezniük, az ő felvételük az egyes osztályokon történik. A kezelés befejezése után ugyancsak itt kell a megállapított napidíjat is kifizetniük - mutatott rá a fejlesztési igazgató a tegnapi veszprémi fórumon.