2007.07.14. 02:26
A Monarchia diszkrét bája
Sümeg (ta) - Korhű ruhás felvonulással és kiállítás-megnyitóval kezdődött tegnap délután a Monarchia-napok rendezvénysorozata.
Az első ízben, hagyományteremtő szándékkal megrendezett történelmi fesztivál megnyitóján dr. Rédei Zsolt polgármester köszöntötte a megjelenteket. A programon Somogyi Győző festőművész ismertette a Monarchia korát és ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a kiállításokat. A kiállítók közt szereplő szegedi alkotók közössége a sümegi várat ábrázoló festményt ajándékozott a városnak, amit dr. Rédei Zsolt vett át. Neuberger-Kovács Beáta és Sán- dor Zsuzsanna szervező kérdésünkre elmondta, céljuk a minőségi idegenforgalom fellendítése. A szervezésben sok segítséget kaptak a várostól és a kistérség polgármesteri hivatalaitól. Ma 15 órakor néptánc- és zenei összeállítással folytatódik a rendezvénysorozat, 19 órakor operettgála kezdődik a püspöki palotában. Vasárnap estig látogatható Erzsébet királyné koronázási ruhájának és ékszereinek hiteles másolata.