Belföld

2007.11.21. 03:28

Jó bornak is kell a cégér

Budapest (tt) - Hazánk egyik legjelentősebb élelmiszer-ipari szakkiállítása nyitotta meg kapuit. A rendezvényen több mint 200 kiállító mutatja be portékáit.

Tremmer Tamás

Nem elég minőségre kiváló és szemre is csodálatos élelmiszert gyártani, azt tudni kell eladni. Meg kell mutatni a világnak, meg kell kóstoltatni a nagyközönséggel. Ehhez járulnak hozzá a nemzetközi seregszemlék is. Azaz a jó bornak is kell a cégér - hangsúlyozta az agrártárca irányítója.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter köszöntőjében kifejtette, amikor tegnap a budapesti vásárvárosban megnyitotta az IFE Foodapest kiállítást: a 450 milliós uniós piacon valamennyi jó minőségű terméket előállító cégnek, vállalkozásnak helye van.A Hungexpo Zrt. és a Montgomery International Ltd. először szervezte meg közösen az élelmiszeripar egyik kiemelkedő hazai eseményét, az IFE Foodapest kiállítást. A nemzetközi élelmiszer-, ital- és vendéglátó-ipari szakkiállításon 220 vállalkozás mutatkozik be, amelyből 88 külföldről érkezett. A 21 nemzet képviseletében kiállítók között afrikai, azerbajdzsáni is van. A rendezvényt bemutatók, szakmai programok színesítik. A nemzetközi seregszemlén Veszprém megyéből több cég is jelen van, így például Pápáról a Böllér Kft., 5M Marketing Iroda, PaPack Kft., Pápai Hús Zrt., Devecserből a Hungaro-Chips Kft., Balatonvilágosról az Új Vinoservice Kft., Veszprémből a Vitéz Kürtős Bt. A kiállítás november 22-ig lesz nyitva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik