2007.11.13. 03:29
<u>Eszi, nem eszi</u>
<b>Megyei körkép</b> - Duplájára emeli a kórházakban a betegekre jutó étkezési pénzt a minisztérium. Nagyobb adagok, több étkezés, desszert és kétféle menü. A változás forradalmi is lehetne, de ahogy az szokás, nem ilyen egyszerű a képlet.
Hárommilliárd forintot szán a szakminisztérium arra, hogy az eddigi egy betegre jutó 340 forintos étkezési pénzt 550 forintra emeljék. Abban mindenki egyetért: december 1-jétől a betegek minden kórházban látványos változást tapasztalnak majd, a korábbiaknál többet és kalóriadúsabbat ehetnek, bővül a választék, ráadásul az intézményekben eddig ritkán látott élelmiszereket tálalnak fel nekik nap mint nap.
- Jelentős változást érzékelnek majd a betegek. A minisztérium mindent meghatározott, miből mennyit és hogyan kell adni, ami indokolt volt, csakhogy a kórházak körülményeit nem igazították mindehhez. Nincs megfelelő eszköz, és kevés a személyzet - tartja Ferencz Pálné, az ajkai kórház élelmezési osztályának vezetője, aki hangsúlyozta, eddig is naponta huszonegyféle ételt készítettek a konyhán, most ez bővül tovább.
Dr. Tóth Ildikó, a várpalotai kórház szakértője azt nehezményezi, hogy az adósságcsapdában lévő kórházak számára nem szerencsés egy megpántlikázott juttatást adni, mert számos más területen is el tudnák költeni a pluszpénzt. - Kiemeltek egy problémát a sok közül, de ezek egymással összefüggésben vannak. Hiába írják elő az intézményeknek, hogy milyen minőségi ételt adjanak, ha közben nem tudják kifizetni a villanyszámlájukat - fogalmazott Tóth Ildikó, aki elismerte, a betegek komfortérzete jelentősen javul majd, igaz, kérdéses, hogy ezt milyen távon finanszírozza az Egészségügyi Minisztérium.
A kórházak egyelőre arra kaptak ígéretet, hogy az állam három hónapra finanszírozza az új étkezési rendszert. A későbbiekben - információink szerint - az ehhez szükséges forrást beépítik majd a kórházak finanszírozásába, amit az intézményvezetők enyhén szólva is fenntartásokkal fogadtak. Ezt erősítette meg lapunknak dr. Vörös Ibolya, a pápai kórház igazgatója is, aki szerint már most mindenképpen kompromisszumokra lesz szükség a kórházban ahhoz, hogy teljesíteni tudják a minisztérium előírásait, hosszú távon az említett finanszírozási problémák miatt pedig még inkább kérdéses lesz a rendszer működése.
Az egészségügyi miszter rendelete szerint minden kórházban a betegek számára biztosítani kell a kétféle menüből történő választást, valamint az igény szerinti folyadékfogyasztás lehetőségét, elsősorban tea és gyümölcslé formájában. A három főétkezés mellett kiegészítő élelmiszereket kell felszolgálni a kórházakban úgynevezett kínálókocsival. Így a betegek rendszeresen kapnak majd gyümölcsöket, zöldségeket, joghurtot, müzliszeletet vagy éppen Túró Rudit. Az előírtak betartása a kórházi dietetikus, illetve az élelmezési munkacsoport feladata, a megvalósítást pedig az ÁNTSZ ellenőrzi.