2007.11.06. 03:26
<u>Kórházi társítások</u>
<b>Farkasgyepű</b> - Megszűnik-e a tüdőgyógyintézet szakmai és gazdasági önállósága? Indokolt-e az intézmény megyei kórházhoz történő integrálása?
Ezekben a kérdésekben dönt a megyei közgyűlés soron következő, e hét csütörtöki ülésén. Mint arról korábbi lapszámunkban beszámoltunk, a farkasgyepűi intézet dolgozói és vezetősége szakmai érvekre hivatkozva ellenezte az intézményi összevonást.
A tisztánlátás érdekében a fenntartó megyei önkormányzat úgy határozott: hatástanulmány vizsgálja meg az tegráció szükségességét.
A képviselők elé kerülő szakmai, gazdálkodási és szervezési szempontokat elemző tanulmány egyebek mellett megállapítja: az ez évi strukturális átalakítások következtében az intézet aktív ellátása meggyengült, elsősorban krónikus-rehabilitációs ellátást nyújt, igaz, ezt közép-dunántúli régiós szinten, de a változás így is kihat a gazdálkodására. Elismerően foglal állást az intézet szakmai munkáját illetően, megállapítva: az intézetben egyre több a beteg, egyes területeken pedig országos viszonylatban is kiemelkedő speciális diagnosztikai tevékenységet folytat az intézet, laborjainak és egyes műtőinek felszereltsége hazai viszonylatban szintén kiemelkedőnek mondható.
A biztosítási rendszer átalakításával az egészségügyi piac erőteljes átrendeződése várható, amely megfelelő előkészítés után előnyt, hibás döntés esetén azonban végzetes hátrányt jelenthet az intézménynek - áll a hatástanulmányban, amely számba véve az előnyös, illetve a hátrányos környezeti tényezőket, valamint a közeljövőben az egészségügyben várható további radikális változásokat, célszerűnek és szükségszerűnek ítéli a két intézmény összevonását.
A tanulmány hiányossága, hogy az átláthatatlan intézményi finanszírozási struktúra miatt nem tartalmaz pontos költségelemzést, így adatok nem támasztják alá az összevonás szükségességét. A tisztánlátás érdekében a fenntartó megyei önkormányzat úgy határozott: hatástanulmány vizsgálja meg az integráció szükségességét.
A képviselők elé kerülő szakmai, gazdálkodási és szervezési szempontokat elemző tanulmány egyebek mellett megállapítja: az ez évi strukturális átalakítások következtében az intézet aktív ellátása meggyengült, elsősorban krónikus-rehabilitációs ellátást nyújt, igaz, ezt közép-dunántúli régiós szinten, de a változás így is kihat a gazdálkodására. Elismerően foglal állást az intézet szakmai munkáját illetően, megállapítva: az intézetben egyre több a beteg, egyes területeken pedig országos viszonylatban is kiemelkedő speciális diagnosztikai tevékenységet folytat az intézet, laborjainak és egyes műtőinek felszereltsége hazai viszonylatban szintén kiemelkedőnek mondható.
A biztosítási rendszer átalakításával az egészségügyi piac erőteljes átrendeződése várható, amely megfelelő előkészítés után előnyt, hibás döntés esetén azonban végzetes hátrányt jelenthet az intézménynek - áll a hatástanulmányban, amely számba véve az előnyös, illetve a hátrányos környezeti tényezőket, valamint a közeljövőben az egészségügyben várható további radikális változásokat, célszerűnek és szükségszerűnek ítéli a két intézmény összevonását.
A tanulmány hiányossága, hogy az átláthatatlan intézményi finanszírozási struktúra miatt nem tartalmaz pontos költségelemzést, így adatok nem támasztják alá az összevonás szükségességét.