2007.11.23. 03:29
<u>Pszichiátriai fejlesztés</u>
<b>Sümeg</b> - Több mint 24 millió forintot költöttek a kórház felújítására, azonban egy ennél jóval jelentősebb, mintegy 650 milliós fejlesztés lehetősége is fókuszba került a tegnapi beruházás-átadáson.
A sümegi, de már megyei fenntartásban működő kórháznál az ünneplésre az adott okot, hogy befejeződött az épületfelújítás, 23 millió 194 ezer forintból, illetve megtörtént az 1,2 milliós eszközbeszerzés. Erről dr. Rédei Zsolt polgármester számolt be a meghívott vendégeknek, térségi polgármestereknek, intézményvezetőknek és az egészségügyi szféra képviselőinek. Mint elmondta, az Egészségügyi Minisztérium 22,5 milliós pályázati támogatást nyújtott, így - a saját erő biztosításával - elvégezhették az igencsak amortizálódott utcafronti épület homlokzatvakolását, festését, valamint 110 nyílászáró cseré-jét és különböző parkosítási munkálatokat.
Az intézmény egyébként 2007 júliusáig működött városi fenntartásban, majd a szaktárca döntése alapján került a megyéhez, úgy, hogy a dobai intézetet is hozzákapcsolták. Ekkor mintegy 200 milliós hiánnyal küzdöttek, amely mára konszolidálódott, továbbá sikerült megtartani az itt dolgozó 50 ember munkahelyét is, valamint 75 aktív és 200 krónikus rehabilitációs ágyat. A polgármester külön köszönetet mondott a segítségért Lasztovicza Jenőnek, a megyei közgyűlés elnökének a kórház megtartásában nyújtott segítségért, valamint dr. Rácz Jenőnek, a megyei kórház főigazgatójának a szakmai támogatásért.
Lasztovicza Jenő beszédében úgy fogalmazott, hogy a sümegi intézmény megtartása, a térség munkanélküliségi mutatóit figyelembe véve, szinte létkérdés volt a helybeliek számára. Dr. Rácz Jenő pedig úgy vélekedett, hogy jó döntés volt a megyei pszichiátriai központ Sümegre helyezése, hiszen itt már nagyon régóta gyógyítanak pszichiátriai betegeket.
A megyei kórház főigazgatója azt is elmondta, hogy már készen vannak a tervek a folytatáshoz, ami a sümegi intézmény esetében hatszázötvenmillió forintos fejlesztést irányoz elő a következő évben.