Belföld

2007.12.12. 03:25

Hoppon maradt önkormányzatok

Veszprém (kn) - Állóvíz? címmel interpellációt nyújtott be a Balatoni Hajózási Zrt. 49 százalékos részvénycsomagjának önkormányzati tulajdonba kerülésével kapcsolatban a pénzügyminiszterhez dr. Bóka István országgyűlési képviselő, Balatonfüred polgármestere.

Kiss Nikolett

Dr. Veres János pénzügyminiszter válaszában elmondta: a véleménye nem változott az ügyben, az elmondottakat ma is aktuálisnak tartja. De az időközben elfogadott törvény az állami vagyonról megváltoztatta a döntési lehetőségeket, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntésére bízták, hogy mit kíván kezdeni ezzel az állami tulajdonrésszel. A tanács ugyanakkor, azt gondolom, három körülményt mérlegelve fog döntést hozni ebben a kérdésben, feltehetően 2008 első felében. (...) A három alapvető szempont: érvényesíteni kell az állam gazdasági érdekeit; figyelembe kell venni a Balaton mint különleges nemzeti kincs jövőjének szempontjait; és figyelembe kell venni a 22 Balaton menti önkormányzat szempontját is - mondta a miniszter. Dr. Bóka István a választ nem fogadta el, hivatkozva arra, hogy ha lehetett látni, hogy a törvény módosul, akkor miért nem léptek korábban? . Ennek ellenére a parlament 175 igen, 116 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta Veres János válaszát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!