Belföld

2007.12.08. 03:28

Több kérdés, mint válasz

Veszprém (hgy) - Az alsóörsi postásnő eltűnésével kapcsolatban erőszakos bűncselekményre utaló nyom nem merült fel eddig, de amíg nincs meg az asszony, nem lehet kizárni semmit sem.

Halmos György

Erről a megyei főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője tájékoztatta a Naplót. Pataki György alezredes elmondta, hogy átvizsgálták a Csécs Zoltánné eltűnése után egy nappal megtalált biciklit, de azon sem vért, sem egyéb olyan nyomot nem találtak, ami arra utalna, hogy megtámadták a postásnőt. Jelenleg arra utaló adat sincs, hogy a 44 éves postásnőt autóba tuszkolták volna.

- Ilona húsz évvel ezelőtt, amikor még az előző férjével élt együtt, egyszer már otthagyta a családját. Akkor négyéves gyerekével a török határon állították meg. A mostani, november 27-ei el-tűnése előtt még tavasszal, édesanyja halála után szintén autóba ült és elindult világgá, de akkor Badacsonynál visszafordult - ismertette az al- ezredes.

- Minden rokont, ismerőst ellenőriztünk, nincs senkinek elképzelése, hová mehetett, akár külföldön is lehet már. - Az alezredes kitért a postásnő kerékpárjára, amelyet minden rendőrségi felhívásban megemlítenek. - A biciklit egy erdős részen találtuk meg, kilométerekre a nő körzetétől. Előfordulhatott, hogy valaki megtalálta, használta, majd letette.

Az eltűnés verzióját erősíti, hogy a Posta feljelentést tett sikkasztás miatt ismeretlen tettes ellen. Feljelentésük szerint októberben 170 ezer forinttal nem tudott elszámolni a postásnő, felvette egy helybeli lakos nyugdíját, illetve egy segélyt, és nem fizette be a rá bízott csekkeket.

A tanúvallomásokból kiderül az is, hogy Ilona a szokásostól eltérően viselkedett eltűnése napján, múlt héten kedden. Ideges volt, amikor reggel megállították és a nyugdíjat kérték tőle. - Nem azt a nadrágot vette fel, amiben kézbesíteni szokott, otthon hagyta az arany ékszereit és mobiltelefonját. Magával vitt egy dzsekit is, talán azért, ha leveszi a postáskabátot, mást hordhasson. Azt mondta kollégáinak, hogy mobiltelefonja lemerült, ne hívják. Délelőtt 10 óra felé látták otthon, ha nyolckor elkezdi tölteni, akkor használhatta volna addigra - hangsúlyozta az alezredes.

Vannak arra vonatkozó adatok, hogy a nő négy kis üveg vodkát vett, pedig máskor csak egyet szokott.

Az alezredes megemlítet-te, hogy helikopterrel és hőkamerákkal keresték az eltűnt postásnőt, a vízi rendészet átvizsgálta a Balatont, de eddig semmi eredmény. A hét végén az alsóörsi erdőben tetemkereső kutyával is kutatnak Ilona után, mert az öngyilkosság sem zárható ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik