Belföld

2007.12.05. 03:27

<u>Emelkedő bírságok</u>

<b>Veszprém</b> - Az Országgyűlés elfogadta a szabálysértési törvény módosítását, így januártól emelkedik a szabálysértési és a helyszíni bírság összege is.

Halmos György

A módosítás alapján a szabálysértési pénzbírság legalacsonyabb összege háromezer, legmagasabb kiszabható téltele pedig 150 ezer forint lesz. A módosítás hatálybalépéséig a hatóság ezer és 150 ezer forint közötti összeget szabhatott ki.

Változik a helyszíni bírság összege is, mert az alsó határt 500-ról 3000 forintra, míg a maximumot 10 ezerről a duplájára emelik január elsejétől. Újdonság, hogy a tudomásul vett, de be nem fizetett helyszíni bírságot adók módjára hajtják be, ehhez az adózásról szóló törvényt is módosítani kellett, mert csak minimum ötezer forintot elérő köztartozás esetén kereshető meg az APEH. 

A helyszíni bírságot egyébként alapvetően kisebb fokú szabálysértéseknél alkalmazták. Mivel kétszeresére emelték a felső határt, ezért a jövőben súlyosabb cselekményeknél is lehetőség lesz helyszíni bírságot kiszabni, így részben tehermentesíthetőek a szabálysértési hatóságok - vélik a jogalkotók. 

A helyszíni bírság alsó és felső határának felemelését azért tartották szükségesnek, mert a jelenlegi piaci helyzetben, gazdasági körülmények között azok irreálisan alacsonyan voltak meghatározva. Legutóbb egyébként 2000-ben változtattak a pénzösz-szegeken.

Tavaly összesen 371 036 személyt jelentettek fel szabálysértés miatt az országban. Ez kilenc százalékkal kevesebb, mint a tavalyelőtt feljelentett személyek száma. A feljelentések zömét, több mint 90 százalékát közlekedési szabálysértés miatt tették. Szabálysértési bírságként átlagosan 23 551 forintot fizetett egy személy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!