Belföld

2007.12.11. 03:29

<u>Rendőrök hiányoznak</u>

<b>Veszprém</b> - Kilencven betöltetlen státusról beszélt a megyei főkapitányság létszámhiánya kapcsán a főkapitány a megyei közgyűlés előtti meghallgatásán november közepén. A megyei főkapitányságon azóta is intenzív munka folyik a hiány lefaragásáért.

Halmos György

A feladatok a decemberi schengeni határnyitással növekednek, ha pedig nyáron a turisták, a Balatonhoz érkező vendégek létszáma a tavalyihoz hasonlóan emelkedik, akkor az a bűncselekmények számát is növelheti. A létszámhiány túlnyomórészt a hivatásos állományt, azon belül is a tiszthelyetteseket érinti. (A megyei főkapitányság teljes, vagyis a hivatásos és polgári alkalmazottak létszáma eléri az ezret.)

A létszámhiányt a rendőrség vezetése a következő évben szeretné legalább a felére csökkenteni, ami már kezelhető lenne. A belső megyékhez hasonlóan Veszprémbe nem jut a határőrség állományából létszám, azonban az ORFK felső vezetői ígéretet tettek arra, hogy a képzési és oktatási területen kiemelten veszik figyelembe a megye igényeit.

A nyári szezonban már lassan öt éve a főkapitánysághoz nem vezényelnek le az ORFK központi állományából (korábban Rebisz, újabban ismét Készenléti Szolgálat), hanem csak külön rendezvényekre küldenek egységeket. A létszámhiányt a főkapitányság saját erőinek átcsoportosításával oldotta meg úgy, hogy a háttérállományban dolgozókat is kivezényelték. 

A hiány csökkentésének másik módszere az volt, hogy a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságot alkotó Somogy és Zala megyéktől kölcsönkértek egy-egy eseményre rendőröket. Dr. Bolcsik Zoltán megyei főkapitány nemrégiben arról beszélt, hogy a nyári idegenforgalmi szezon idejére erősítésként megpróbálnak a Készenléti Szolgálattól rendőröket kérni, akár hosszabb távra is.

Hosszú távon a létszámhiány megoldása ugyanakkor nem egyszerű feladat, mert a rendőri szakma, hivatás sokat vesztett vonzerejéből. Bár továbbra is életpályában lehet gondolkodni, viszont megszűnt a kedvezményesnek mondható nyugdíjazási rendszer, és a fizetések sem számítanak magasnak. Mindezt tovább árnyalja, hogy a tavaly októberi események után a közvélemény-kutatók megítélése szerint jelentősen romlott a rendőrség presztízse.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!