2008.06.19. 02:28
<u>Zoránnal nyit a 4. Füred Fest</u>
<b>Balatonfüred</b> - Negyedik alkalommal rendezi meg a Pannon Várszínház Füred Fest elnevezésű nyári fesztiválját, mely idén 12 produkciót vonultat fel július közepétől augusztus közepéig. Az előadások a Balaton Szabadidő- és Konferencia-központban lesznek.
A Pannon Várszínház és Balatonfüred város együttműködése rendkívül sikeres - kezdte a sajtótájékoztatót dr. Bóka István polgármester -, a város, mely a kultúra és művészetek városa szeretne lenni, sokat profitál ebből.
Az, hogy negyedszer rendezzük meg a fesztivált, azt jelenti, hogy a Füred Fest népszerű - tette hozzá Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója -, és mivel Balatonfüred színházi város volt a reformkorban, minél több színházi produkciót szeretnénk idehozni.
Három ősbemutató szerepel műsoron, ezek egyike a Zorán dalaiból készült Boldog idő, mely a fesztivál nyitó előadása lesz július 12-én.
A Budapest Klezmer Band Klezmer varázs című előadásában a nagy sikerrel futó Menyasszonytánc című darab részletei láthatók majd. A padlás, a Hotel Menthol, A dzsungel könyve című musicalek a közönség nagy kedvencei, ezért nem lehet őket kihagyni a műsorból.
Különleges élményt ígér az ExperiDance Ezeregyév című tánc-produkciója, és a kisebbeket célozza meg az Utazás a szempillám mögött című mesemusical. A rendezvénysorozat nagy szenzációja lesz az augusztus elsején látható Irish Dance Experience című ír szteppshow, melynek koreográfusa és szólótáncosa Catherine Gallagher, Írország sztepptáncbajnoka.
A rendezvénysorozatot augusztus 16-án a magyar musicalekből összeállított Ringasd el magad című musicalshow zárja.