Belföld

2009.07.08. 07:30

Ha éjszakás leszek, megüt a guta

Budapest - Az éjszakai műszak váltakozása a nappali munkával megzavarja a biológiai óra működését, és ez többféle betegség szempontjából jelenthet fokozott kockázatot.

MTI

Az agyi katasztrófák és a rendszeres műszakváltás közötti, kedvezőtlen összefüggésre vonatkozó vizsgálat eredményeit az American Journal of Epidemiology közölte.
    
Dánia a világ első olyan országa, ahol azok a nők, akiknek rosszindulatú daganat kifejlődésére vonatkozó, egyetlen kockázati tényezőjük az éjszakai műszak, kártérítésre jogosultak, ha emlőrákot kapnak. 

Ennek oka az, hogy a Rákkutatás Nemzetközi Ügynöksége két éve tudományos adatok alapján közölte: az emlőrák okai között szerepel a váltóműszakban éjszaka végzett munka is.
 
Arra is voltak megfigyelések, hogy az éjszaka is dolgozó asszonyok - mint például az ápolónők vagy a repülőgépeken szolgálatot teljesítő utaskísérők - között a koszorúér-betegség gyakrabban fordul elő, mint kizárólag nappali beosztású kollégáik csoportjában.
   
Devin L. Brown és munkatársai most azzal foglalkoztak, hogy kimutatható-e hasonló összefüggés az éjszakázás és az agyi katasztrófák megjelenése között. (Az Egyesült Államokban 1976-ban kérték fel az ápolónőket, hogy vegyenek részt abban a sok évtizedre tervezett vizsgálatban, amelynek során egészségi állapotukról és esetleges betegségeikről szereztek be információkat. 

Az adatgyűjtés kezdetén 121 700 ápolónőt sikerült bevonni ebbe a munkába.) Most csak azokat az eseteket dolgozták fel, amelyekben a nővérek beosztásuk során legalább egy évig váltakozó éjszakai műszakban is dolgoztak. Ez nyolcvanezernél több ápolónőt jelentett, akik között 1660 szenvedett időközben szélütést.
    
A kizárólag nappali munkakörben foglalkoztatottakhoz képest a rendszeresen éjszaka is dolgozóknál az a kockázat, hogy agyi katasztrófa éri őket, minden öt év eltelte után négy százalékkal fokozódott. Ez azonban csak azoknál érvényesült, akik legalább 15 évet töltöttek többműszakos beosztásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!