Belföld

2009.07.31. 06:37

Nem vonatkozik a vezetőkre az államigazgatási létszámstop

Budapest - A Népszava értesülése szerint nem teljes a közigazgatásban elrendelt létszámstop, a vezetőkre ugyanis nem vonatkozik.

MTI

A napilap pénteki száma emlékeztet arra, hogy Szollár Domokos kormányszóvivő a hét elején jelentette be, hogy a kormány teljes létszámstopot rendelt el, a központi közigazgatásban egyetlen álláshelyre sem lehet új köztisztviselőt felvenni, ha valaki távozik állásából. 

A kormányszóvivő szerint a tiltás csak a rendőrség utcán dolgozó járőreire, nyomozóira, valamint a Magyarország 2011-es EU soros elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakemberekre és az uniós foglalkoztatási projektekben dolgozókra nem vonatkozik.
    
A szóvivő által felsorolt kivételeken túl a Népszava tudomása szerint mentesülnek a létszámstop alól a megüresedő "magasabb vezetői állások" is. 

Így például a szakállamtitkárok, minisztériumi főosztályvezetők, illetve bizonyos körben a helyetteseik pozíciói is. 

Az alacsonyabb szintű vezetői állásokból távozókat pedig akkor lehet pótolni, ha a munkáltató az új vezető kinevezéséhez szükséges pénzügyi forrást "a nyugdíjas foglalkoztatottak létszámcsökkentése terhére kigazdálkodja".
    
Ahogy máskor, úgy ezúttal is hagyott a kormány egy további kiskaput is: a tárcák vezetői, ha egy megüresedett állást mindenáron be akarnak tölteni, és ennek szükségességét kellően meg tudják indokolni, a kancelláriát vezető Molnár Csaba miniszter engedélyével és Oszkó Péter pénzügyminiszter egyidejű tájékoztatásával megtehetik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!