Belföld

2009.11.20. 08:01

Sajóbábony - Újabb hat embert vettek őrizetbe

Sajóbábony - Újabb hat embert vettek őrizetbe a Borsod megyei Sajóbábonyban a hétvégen történtekkel kapcsolatban - mondta az MTI-nek Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

MTI

A helyi lakosok ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, közösség elleni erőszak bűntette megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - mondta Egyedné Novodonszki Éva szóvivő.

Szombaton lakossági fórumot tartott Sajóbábonyban a Jobbik, ezt követően vasárnap szabadultak el az indulatok a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözöttek és a roma lakosság között.

Az eddigi adatok szerint mintegy 40-50 helybéli vascsövekkel, fakarókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközzel vonult a települést jelző táblához, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek. Egy roma nő megpofozott egy MSZP-s önkormányzati képviselőt, a helyi élelmiszerbolt vezetőjét, mert rajta kérte számon, mintha ő szervezte volna a Jobbik lakossági fórumát. Megrongáltak egy autót is.

A történtekkel összefüggésben több büntetőeljárás is indult, korábban két embert vettek őrizetbe, háromnak pedig a Miskolci Városi Bíróság már elrendelte előzetes letartóztatását, további három ember pedig szabadlábon védekezhet.

A korábban őrizetbe vett két ember ellen szintén a felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntette megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A miskolci városi bíróság által előzetes letartóztatásba helyezett három ember pedig megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy vasárnap megrongáltak egy járművet.

Sajóbábonyban az MTI tudósítójának péntek reggeli helyszíni tapasztalatai szerint minden csendes. A megyei rendőrségi szóvivő az MTI-nek ugyanakkor megerősítette, amíg szükségesnek látják, fenntartják a fokozott rendőri jelenlétet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!