Belföld

2010.01.18. 15:10

A futsal szemben a kispályás labdarúgással - Kis pálya, nagy foci

Megyei körkép - Futsal és/vagy kispályás labdarúgás? A kérdésre nehéz pontos választ találni, hiszen miközben a két sportág egymás mellett békésen is megél, valójában előbbi népszerűsége elképesztően nő.

Munkatársainktól

Európában már egyértelmű a futsal győzelme, miközben ezzel egyidőben fokozatosan háttérbe szorul, sőt néhány országban szinte teljesen megszűnt a nálunk még roppant népszerű kispályás labdarúgás. Éppen ezért érdekes, hogy Magyarországon kedden kezdődik a futsal kontinensbajnokság, a mérkőzéseket Budapesten és Debrecenben rendezik.

A kispályás labdarúgásban nincs felmenő versenyrendszer, nem szerveznek világversenyeket, ezért a szabadidősport kategóriába tartozik. Ugyanakkor a futsalt évtizedekkel ezelőtt felkarolták a nemzetközi labdarúgó szervezetek és így komoly versenysportként kezelik.

Ami tény: a futsal hazai hódítását egyértelműen akadályozza a létesítményhelyzet. Ezt a sportágat ugyanis, mint a nevében is jelzi, teremben játsszák és ez egyfelől alaposan megnöveli a mérkőzések költségeit, másfelől helyhiány miatt megnehezíti a szervezést. Arról nem beszélve, hogy a kispályás fociban öt, míg a futsalban négy mezőnyjátékos van egyszerre egy csapatban a pályán. Vagyis utóbbi esetben nagyságrendekkel többet kell futni, tehát a futsal egyeduralma a nálunk megszokott kocogós, öreguras kispályás futballisták teljes kikopásával járna.

- A Magyar Labdarúgó Szövetség nem foglalkozik a kispályás focival - állapította meg Hamar László, a megyei szövetség elnöke. - Ugyanakkor úgy tartják, hogy a futsal elterjesztését az alapoknál kell kezdeni, tehát az iskolai testnevelésben. Sajnos a kispályázáshoz ma már annyi indulat, feszültség, rossz vélemény és olyan brutalitás is társult, ami nehezen feloldható. Ezért is tartom ésszerűnek a futsal bevezetését, ahol a szabályok szinte lehetetlenné teszik az említett durvaságokat, arról nem beszélve, hogy nagyságrendekkel dinamikusabb, látványosabb, gyorsabb változata ez a focinak. Érdekes vetület az is, ha megnézzük: kik kispályáznak. Általában levitézlett, kiöregedett, egykori nagypályás labdarúgók uralják ezt a tömegsportágat, mellettük pedig olyan fiatalok, akiknek még javában a nagypályán kellene futballozniuk. Nem véletlen tehát a tiltakozás, ami olyan heves, hogy például az egyik évben a téli terembajnokságot futsal szabályokkal írtuk ki és teljes volt az érdektelenség. Azt gondolom, hogy erőszakosan nem kell terjeszteni a futsalt, de mindent meg lehet tenni azért, hogy apránként, a mai korosztály kiöregedését követően, átvegye a főszerepet a teremlabdarúgásban. Bízom benne, hogy a hazai rendezésű Európa bajnokság a futsalra irányítja a figyelmet, nem véletlen, hogy elkelt az összes belépőjegy. A magyar válogatott pedig, amely egyértelműen erőn felül teljesít, jó szerepléssel szerez majd további híveket a futsalnak.

A Balatonfüredi Kispályás Labdarúgó Szövetség vezetője, Mező Béla szerint itt az ideje, hogy szűkebb térségünkben is meghonosodjon a futsal. Ez ügyben a szervezet nagy lépést tett, hiszen ősszel segédkezett Veszprém megye első hivatalos futsal csapatának megalakulásában.

- A kispályás labdarúgás óriási népszerűségnek örvend és évtizedek óta egyeduralkodó, a futsal pedig most kezd nálunk kifejlődni. Amikor 1996-ban hazaérkeztem az Európa-bajnokságról, próbálkoztam a négy plusz egyes játék bevezetésével, de nagy ellenállásba ütköztem: túl sokan vagyunk, nem bírjuk az iramot. Azóta, hogy megalakult az első együttes, számos helyről kapok megkeresést - mondta a 14 évvel ezelőtti Ebn bronzmérkőzésén (is) bíráskodó sportvezető, aki hozátette: eddig rajta kívül egyetlen futsal játékvezető sem volt a megyében, de az egyszemélyes lista hamarosan bővül, hiszen a közeljövőben induló tanfolyamra 16 nagypályás sípmester jelentkezett.

Mező Béla hangsúlyozta: ő a sportág mindkét változatát támogatja. A jövő a futsalé, de a kispályás labdarúgástól külön kell választani. Előbbi profi, szervezett versenyeztetéssel működhet, míg az öt plusz egyes verzió szabadidős tevékenységként állja meg a helyét. Így egyik sem zárja ki a másikat.

Veszprém megye első hivatalos futsal-együttese a tavalyi évben nyár végén alakult meg. Az NB II nyugati csoportjában szereplő Balatonfüred játékos-edzője, Kénoszt Ferenc a labdarúgás mindegyik változatát kipróbálta és máig űzi is.

- A futball különböző változatai remekül megférnek egymás mellett, nyugodtan lehet egyszerre nagy- és kispályán játszani. Én csak javasolni tudom a futsalt, főképp a fiataloknak, akiknek a sportág ezen változata kiváló lehetőséget ad technikájuk csiszolására. Úgy érzem, hogy megmozdult valami Magyarországon, mi is szeretnénk a futsalt minél szélesebb körben elterjeszteni itt a térségben. Célunk az, hogy bevigyük az iskolákba, ahol utánpótlásnevelő bázisokat hoznánk létre - jelentette ki a korábbi kilencvenötszörös futsal-válogatott játékos.

A megye nagyobb városaiban évről évre tavaszi-őszi ritmusban bonyolítanak le kispályás bajnokságot. Veszprémben a legnépesebb a mezőny, 114 együttessel, Várpalotán, Pápán, Ajkán három, Balatonfüreden és Tapolcán két, míg Zircen egy osztályban csatároznak a résztvevők. Várpalotán, Ajkán, Füreden télen teremben is küzdenek a csapatok.

Érdemes tudni, Pápán és Zircen a felnőtteknél kispályás szabályok szerint játszanak a teremkupákon,  de a fiatalok a megyei viadalokon futsaloznak. Füreden szerettek volna áttérni a futsalra teremben, ám az együttesek leszavazták a változtatást. Ajkán azt mondták, szeretik, ha a csapatok futsal labdával játszanak, azzal nem lehet olyan kárt okozni, mint a hagyományossal.

Szabályok, érdekességek

A futsal szó a spanyol fútbol sala (teremfoci) kifejezésből származik, számos elemben különbözik a hazánkban hagyományos kispályás futballtól. A legfontosabb eltérés a mezőnyjátékosok száma, ami a megszokott öt helyett ebben a játékban négy.

A küzdőtér mérete körülbelül akkora, mint egy kézilabdapályáé, a labda kisebb a kispályás fociban használtnál. A futsalban kétszer húsz percig tart egy mérkőzés, ha nincs játékban a labda, áll az óra. A pontrúgások és a kapuskidobás elvégzésére négy másodperc áll rendelkezésre.

Ha egy csapat ötnél több szabálytalanságot követ el egy félidőben, az ellenfél kisbüntetőhöz jut. Két sárga lap itt is piros kártyát, tehát kiállítást jelent, de a büntetett csapat két perc múlva már kiegészülhet.

A futsal az 1930-as években Uruguayból indult világhódító útjára, s népszerűsége különösen a 20. század végére nőtt meg nagyon. Magyarországon több mint két évtizedes múltja van a sportág ezen változatának, a Magyar Labdarúgó Szövetség 1986-ban alapította meg a Futsal Bizottságot, az első bajnokságot pedig 1991-ben rendezték. A nem torna rendszerű nemzeti pontvadászat 1995-ben indult 16 NB I-es és 15 NB II-es csapattal. Az első osztályban jelenleg 11 gárda szerepel.

A magyar futsal-válogatott 1999-ben játszotta századik hivatalos mérkőzését. A jelenlegi keretből Lódi Tamás nemrég pályára léphetett a világválogatottban. Hazánkban mintegy tízezer amatőr- és ezer igazolt futsal játékost tartanak nyilván. A kispályás bajnokságokban hétvégeken csaknem háromszázezren lépnek pályára.

 

És akkor az a brazil srác olyan mozdulattal talált be a kapuba, hogy egy pillanatra megállt a levegő. Még a sokat látott szamba-szurkolók is tátott szájjal figyeltek néhány pillanatig, mielőtt a magasba emelték volna a kezeiket. Falcao gólja - a labdát a háta mögött pörgette fel és úgy emelte át a kapuson, majd közelről a hálóba bólintott - egyből felkerült az internetes videómegoszókra, ahol újabb rajongókat szerzett a sportágnak.

Hiába, a futsalban így megy ez.

A gyors, pörgős, izgalmas és rendkívül látványos játék hihetetlen hatékonysággal vonzza a szimpatizánsokat. Hazánk sem marad ki a hódításból, ennek ellenére nálunk még gyerekcipőben jár a futsal elterjedése. A hivatásos játék megteremtéséhez egyelőre nincsenek meg a feltételek. Elsősorban komoly utánpótlás- és edzőképzésre lenne szükség, amelyre később lehetne építkezni. A futsal mindenesetre már itthon is megtette a kezdőlépéseket. Nem akar vetélkedni sem a nagypályás, sem a kispályás labdarúgással, csak szeretne kihasítani egy szeletet a futball óriási tortájából, amelyből nem mellékesen a sportág minden rajongója kedvére csemegézhet majd.

Horváth Gábor

 

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget