Belföld

2010.02.14. 18:28

Járhatlan utak, elakadt autók - Még erőlködik a tél

Megyei körkép - Bár az ítéletidő után vasárnapra megkegyelmezett a közlekedőknek az időjárás, elállt a hóesés, sőt, a nap is kisütött, több út maradt járhatatlan, illetve nehezen járható megyeszerte.

Gaál Julianna

Az olaszfalui bekötőutat, a Tét és Marcaltő közötti utat, valamint a városlődi bekötőutat még vasárnap estére sem sikerült letisztítani, ezért ezek gyakorlatilag járhatatlanok maradtak egész hétvégén  - tájékoztatta lapunkat a közútkezelő ügyeletese.

A 8-as számú főút Jánosháza közelében, a Csabrendek és Káptalanfa közötti útszakasz, illetve a Csótot Pápateszérrel összekötő út volt rendkívül nehezen járható Veszprém megyében, ezek havasak, jégbordásak maradtak. 

A szombati napon nem lehetett közlekedni Peremarton és Papkeszi, valamint a 72-es út litéri elágazója és Királyszentistván közt sem. A közútkezelő központjában azt mondták, remélik, hogy a hétfői munkakezdésre minden útvonalon lehet majd közlekedni.

A katasztrófavédelem ügyeletese elmondta, szombaton közel száz, vasárnap 15 esetben vonultak ki árokba csúszott járművek mentésére, szinte az egész megye területéről érkezett riasztás. Szerencsére személyi sérülés csak egy esetben történt. Hétfőn egyébként előfordulhat néhol hószállingózás, kisebb havazás, a hét további részében pedig  eső, zápor várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!