Belföld

2010.02.26. 06:22

Lefújták a neonáci demonstrációt

Budapest - A szervezők közlése szerint elmarad a Hősök terére, március elejére meghirdetett neonáci demonstráció - olvasható a Népszabadság pénteki számában.

MTI

A Nemzeti Forradalmi Párt közleményben tudatta: elmarad a március 6-ra meghirdetett rendezvény, amelynek elmaradását azzal indokolták, hogy a rendészeti szervek és az önkormányzatok összefogtak ellenük, "törvényesnek látszó, de átlátszó rendelkezéseikkel lehetetlenítették el a rendezvény normális lebonyolítását" - írja a lap.

A szervezők a háttérben Bajnai Gordon miniszterelnök fellépését sejtik. A párt vezetése a "körülmények vizsgálata után" döntött az esemény elmaradása mellett - olvasható az újságban.

A lap értesülése szerint a Nemzeti Forradalmi Párt egyik vezetőjét is meglepetésként érte, hogy végül nem tartják meg a demonstrációt. Az illető nem a Bajnai-kormányt teszi felelőssé: úgy látja, "nyilvánvaló árulás történt".

A közelmúltban bejegyzett Nemzeti Forradalmi Párt a rendezvényt kampányeseményként jelentette be a Hősök terére. A rendőrség a gyülekezési törvényre hivatkozva első körben megtiltotta a demonstráció megtartását. Az Országos Választási Bizottság időközben a parlamenti választáson induló szervezetek között nyilvántartásba vette a Nemzeti Forradalmi Pártot, így a bíróság - mondván, hogy választási rendezvényre nem vonatkozik a gyülekezési törvény - hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltó határozatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!