Belföld

2010.03.08. 13:50

Jobbik: Eljött az idő, rendet kell tenni!

Devecser - A Családok házában Szegedi Csanád a Jobbik országos alelnöke, EP-képviselő tartott lakossági fórumot vasárnap.

Tóth B. Zsuzsa

Elsőként Ferenczi Gábor képviselőjelölt, az ajkai szervezet elnöke mutatkozott be és köszöntötte a mintegy hatvan egybegyűltet, majd Szegedi Csanád beszélt arról, hogy eljött az idő, hogy ítéletet mondjunk az elmúlt hatvan év után, mert betelt a pohár, itt az ideje, hogy rendet tegyünk.

A magyar nemzet kivárta most is az utolsó pillanatot, mint 1848-ban, és 1956-ban, de a Jobbik megerősödött mára. Azonban ha még egy ciklust kap a két parlamenti párt, Magyarország megszűnik. Ne számoljanak azzal, hogy most a Fidesz nyer, aztán mi pedig legközelebb, mert nincs több idő.

A Jobbik most országosan minimum 35 százalékon áll. Programunk három eleme az alkotmányozás, a közbiztonság és a munkahelyteremtés. Célunk, hogy az ország azoké a magyaroké legyen, akik itt élnek és betartják a magyar törvényeket.

A közbiztonsággal kapcsolatban az a véleményem, hogy a politikus bűnözés tartja életben a cigánybűnözést. A nyolc év alatti gyerekek 55 százaléka pedig cigány származású. Meg kell erősíteni a rendőrséget, de a mai vezetés elzavarása mellett - mondta Szegedi Csanád.

A munkahelyteremtés témájában leszögezte, hogy megélhetést, nem pedig alamizsnát kell adni. A Jobbik segély helyett munkát ajánl, a válságra a munkahelyteremtés a válasz, újra kell indítani a termelést. A multiknak nyújtott kedvezményeket kapják meg a magyar kisvállalkozók, gazdálkodók. Legyen olcsóbb a magyar termék, hogy kiszoríthassa a külföldit!

Szegedi Csanád arra kérte a jelenlevőket, hogy vigyenek magukkal a szavazáskor harminc-negyven embert, mert ezt a választást meg kell nyerniük. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!