Belföld

2010.03.26. 18:04

OVB: van budapesti területi listája az MDF-nek

Budapest - Van budapesti területi listája az MDF-nek, miután az Országos Választási Bizottság pénteki ülésén megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatát, amelyben az FVB megtagadta az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételét.

MTI

A testület hosszas vita után, 4:2 arányban döntött arról, hogy helyt ad Dávid Ibolya, az MDF elnöke által benyújtott fellebbezésnek és nyilvántartásba veszi a párt budapesti területi listáját, mivel az FVB helytelenül állapította meg, hogy az MDF-nek nincs meg a területi lista állításához szükséges 8 egyéni választókerületi jelöltje. A javaslatot az MSZP és a Fidesz-KDNP delegáltja nem szavazta meg.

Dávid Ibolya fellebbezésében azt kérte, az OVB változtassa meg az FVB szerdán hozott döntését, amiben az elutasította a párt fővárosi területi listáját arra hivatkozva, hogy nem volt meg a területi lista állításához szükséges jelöltszáma. 

Emlékeztetett rá: a párt a törvényi határidő (március 22-én 16 óra) előtt leadta fővárosi listáját, és a leadás pillanatában a párt rendelkezett a nyolc önálló MDF-es jelölttel. Emellett volt két olyan képviselőjelöltje is, akik vonatkozásában az FVB még aznap, március 24-én megváltoztatta az elsőfokú választási bizottság határozatát és mindkét jelöltet nyilvántartásba vette. 

Az FVB azonban március 24-ei ülésén - a fideszes delegált javaslatára, az MSZP-s és a jobbikos támogatásával, a választott tagok szavazataival szemben - úgy döntött, nem veszi nyilvántartásba az MDF fővárosi listáját, mert szükséges nyolc helyett csak hét MDF-es jelölt van. A fideszes delegált szerint ugyanis három képviselőjelölt által leadott ajánlószelvények érvénytelenek, így a jelöltek nem rendelkeznek a jelöltséghez szükséges 750 érvényes ajánlószelvénnyel, azaz nem tekinthetők jelölteknek. 

Dávid Ibolya szerint azonban rendelkeztek a szükséges számú jelölttel, és Csapody Miklós március 24-ei visszalépése nem érinti a párt listaállítási jogát. A választási eljárási törvény szerint ugyanis a jelölőszervezet listaállítási jogát nem érinti a jelölt "kiesése", azaz az, ha például visszalép. 

Ráadásul - tette hozzá a pártelnök - a lista leadásakor is volt még két olyan MDF-es jelölt, aki "függő helyzetben volt", mivel jogorvoslattal éltek a nyilvántartásba vételüket megtagadó határozat ellen. Így szerinte ezeket is "feltételesen figyelembe kellett volna venni" a listaállításhoz szükséges létszám megállapításakor.

Litresits András, az MSZP delegáltja a fellebbezés elutasítása mellett érvelt. Szerinte a párt a jelöltektől nyolc igazolást csatolt a kérelméhez, az utóbb nyilvántartásba vett két jelölt vonatkozásában azonban nem adott be a párt ilyet, holott megtehette volna. 

Fazekas Marianna OVB-tag azonban amellett érvelt, hogy a március 22-én, amikor az FVB ülésezett, megvolt a 9 jelöltje a pártnak, hiszen aznap egy korábbi napirend tárgyalásakor az FVB nyilvántartásba vett két jelöltet, és bár Csapody Miklós visszalépett, megvolt a szükséges számú jelölt a listaállításhoz. 

Halmai Gábor OVB-elnökhelyettes szerint a lista nyilvántartásba vételéről szóló döntéskor kell fennállnia a feltételeknek, ezek alapján az FVB helyesen döntött, amikor Csapody Miklóst figyelmen kívül hagyta, és helytelenül, amikor a másik két jelöltet nem vette figyelembe, hiszen korábban éppen ő döntött a nyilvántartásba vételükről. Kijelentette: az "összetorlódott fellebbezési eljárás nyomán az FVB-nek figyelembe kellett volna vennie a két új nyilvántartásba vett jelöltnek a tényét". 

Megjegyezte: a választási eljárási törvény olyan szabályokat tartalmaz, hogy ha valamennyi eljárási határidőt betartanák a jelölőszervezetek, "fizikai képtelenség lenne" területi és országos listákat állítani, ezért bizonyos esetekben a törvény is "megengedő". 

Szigeti Péter OVB-elnök is amellett érvelt, hogy a választási eljárásban "megengedőnek" kell lenni. 

Bordás Vilmos OVB-tag egy ideig amellett érvelt, hogy nem lehet helyt adni a fellebbezésnek, majd a szavazáskor már támogatta az MDF budapesti listájának nyilvántartásba vételét. Szavazatát azzal indokolta, hogy el tudja fogadni azt az álláspontot, hogy a jelöltek már "helyben voltak" a listáról történő döntéskor.

Pénteken elmaradt a pártvezetők tervezett vitája az ELTE jogi karán. A konferenciát szervező Politológus Hallgatók Országos Egyesülete eredetileg Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét, Kovács László volt szocialista pártelnököt, Szegedi Csanádot, a Jobbik alelnökét, Dávid Ibolyát az MDF, illetve Retkes Attilát, az SZDSZ elnökét várta a rendezvényre. Közülük azonban csak Szegedi Csanád jelent meg a helyszínen.

A vita helyszínén az MDF részéről Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt szóvivője jelent meg. Elmondta, hogy Dávid Ibolya az Országos Választási Bizottság, a konferenciával egy időben zajló ülésén vesz részt, ahol az MDF fővárosi listájáról döntenek. Az MTI tudósítói azonban azt tapasztalták, hogy Dávid Ibolya az OVB ülésén sem jelent meg. Az idő alatt, amíg a pártelnök beadványairól tárgyalt a testület, Kajdi József, az MDF szakpolitikai koordinátora ült a beadványozó részére fenntartott asztalnál.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!