Belföld

2010.04.06. 12:04

Etikai vizsgálatot indít az SZDSZ Kóka János ellen

Budapest - Etikai vizsgálatot indít az SZDSZ Kóka János ellen, mert a párt közleménye szerint a frakcióvezető az ajánlószelvények gyűjtésével és a párt rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika (LMP)kampányát.

MTI

Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben a szabad demokraták azt írják, hogy a hírek szerint az SZDSZ frakciójának munkatársai, "Balogh Erika és Kátai Gábor voltak az összekötők az LMP és Kóka között".

Kitérnek arra is, hogy Retkes Attila, az SZDSZ elnöke felkérte a párt jószolgálati és etikai bizottságát, hogy a választás első fordulója után indítson etikai vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a hírek igazak-e, s a párt frakcióvezetője valóban részt vett-e egy konkurens jelölő szervezet támogatásában.

Schiffer András keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva hazugságnak nevezte azt a felvetést, hogy Kóka János "több egykori embere" és több volt szabad demokrata is szerepet kapott az LMP-ben.

Arra a felvetésre, hogy az LMP kampányfőnöke korábban a szabad demokrata Horn Gábor kampánystábjában is dolgozott, azt felelte, hogy Karácsony Gergely korábban máshol szerzett kampánytapasztalatokat. Egyéb, az újságírók által felvetett nevekre pedig azt mondta, hogy azokat eddig még nem is hallotta.

Hámori Hanna, az LMP sajtófőnöke az MTI megkeresésére cáfolta, hogy Kóka János segítette volna az LMP kampányát.

Kóka János az MTI megkeresésére nem kívánt reagálni az ügyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!