Belföld

2010.04.06. 18:53

Szekeres Imre Pápán: az MSZP erős párt marad

Pápa - Az MSZP erős és egységes párt marad a választások után is - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese egy lakossági fórumon kedden Pápán.

MTI

A szocialistáknak jelentős szerepük lesz ezután is abban, hogy a magyar politikai életben mi történik, mert következetes baloldali politikát fognak folytatni - mondta.

Ha a párt ellenzékbe kerül, szembenéz az akkori kormánnyal, s nem a háta mögé settenkedik, hogy a tarkóján érezze az ellenzék hideg leheletét - mondta az MSZP vezető politikusa.

Erről ugyanis Pokorni Zoltán beszélt 2002-ben, miután a Fidesz elveszítette a választásokat - jegyezte meg Szekeres Imre.
Hangsúlyozta: "mi olyan MSZP-t akarunk, amelynek tagjai, szimpatizánsai, támogatói egyszer s mindenkorra mentesek a korrupció bármilyen gyanújától" - jelentette ki, megjegyezve: "erről megfelelő szervezeti eszközökkel gondoskodni is fogunk".

Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a csend nem azt jelentette 1998-2002 között, hogy nem voltak korrupciós ügyek, hanem azt, hogy  "eltussolták és szőnyeg alá söpörték azokat".

Szekeres Imre szerint a Fidesz "könnyű álmot ígér", de nem mondja meg, hogy miből. Azt tudjuk róluk, hogy abban gondolkodnak: Magyarországon 10-12 évre kvázi egypártrendszer legyen, a parlamentben ne legyen vita, és olyan sajtót szeretnének, amely csak az ő véleményüket közli.

"Ők mondják, onnét tudjuk" - jegyezte meg, hozzátéve: azonban azt nem tudjuk, hogy miként csinálnának tíz év alatt egymillió munkahelyet, s azt sem, hogy miből fedeznék a nagymérvű adócsökkentést.

Szekeres Imre szerint nem szabad engedni, hogy egy szélsőjobboldali erő politikai tényezővé váljék Magyarországon, és "valamiféle hatalomhoz jusson". Szerinte a Jobbik ugyanis a politikai terrorizmus eszközeit választó szervezetekhez kötődik.

Van, akiről viszont semmit sem tudunk, csak azt, hogy "vannak némi gyanús ügyei", s ez a Lehet Más a Politika - vélekedett Szekeres Imre.
Rámutatott arra is, hogy "van, akinek ismerjük a főkönyvelői szemléletét, mert dolgoztunk vele korábban, s aki egy olyan tiszta piacgazdaságot akar érvényesíteni, amely éppen most bukott meg az egész világon".

Az MDF olyan "áporodott magyarázatokkal áll elő, amely biztosan nem felel meg a valóságnak" - fogalmazott az MSZP elnökhelyettese.
Szekeres Imre szerint "a demokratikusan gondolkodó emberek, akik normális, élhető életet akarnak", jól teszik, ha az MSZP-re szavaznak, mert nem lehet számukra elfogadható és választható egy rövid pórázra fogott Magyarország, "ahol megmondják, hogy mikor mit gondoljon, hogyan viselkedjen" az ember - tette hozzá.

Szekeres Imre szerint aki nem akarja egy párt túlhatalmát és nem akarja, hogy szélsőségek állami erőszakeszközökhöz jussanak, s nem akar kalandorságot Magyarországon, az a szocialistákra szavaz.

Az MSZP elnökhelyettese kitért arra is, hogy az elmúlt nyolc évben kemény árat fizettek azért, hogy megtanulják, mi a helyes és mi a helytelen.

Szerinte ahogy a szocialisták gondolkodnak a gazdaságpolitikáról és a társadalmi igazságosságról, az az igazi jövő az ország számára.
Szekeres Imre szerint Magyarország nemhogy tönkrement volna az elmúlt években, hanem a fejlődés szembetűnő jelei láthatók az ország településein, s eredményes volt a válság visszaszorítása is.

A fórumon Gőgös Zoltán, az MSZP pápai elnöke, parlamenti képviselőjelöltje hangsúlyozta, hogy a fideszes vezetésű Pápa az utóbbi négy évben tízmilliárd forint fejlesztési támogatást kapott.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!