Belföld

2010.06.27. 08:24

Orbán: ahol nincs rend, ott elszaporodnak a rácsok

A rendvédelemben dolgozók feddhetetlenségét, a rend és a közbiztonság megteremtésének fontosságát, valamint az állami rendvédelem kizárólagosságát hangsúlyozta Orbán Viktor Budapesten vasárnap.

MTI

A miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén, a budai Várban - hasonlóan a néhány héttel ezelőtt katonák előtt elmondott beszédéhez - kijelentette: a rend és biztonság garantálását semmilyen félkatonai, félrendőri szervezet nem vállalhatja át az állami rendvédelmi szervektől.
"Aki önök közül ilyen (...) irányba elhajlik, dezertőrnek minősül" - mondta a résztvevőknek.
A végzett hallgatókhoz szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: kivételezett helyzetben vannak, hiszen tanulmányaikat még egy régi rendszerben kezdték, de egy új rendszerben, a magyar emberek által idén áprilisban megalapított nemzeti együttműködés rendszerében fejezik be, és ebben kezdik meg rendőrtiszti pályájukat.
Mint mondta, az 1990-es években a rend szó leértékelődött, de mostanra Magyarország ráeszmélt, hogy a szabadság rend nélkül nem más, mint nyomasztó káosz, ahol csak félelem tenyészik. Ahol nincs rend, ott elszaporodnak a rácsok, lakatok, zárak, sorompók, figyelő kamerák és az aggódó emberek - jegyezte meg.
Orbán Viktor hangsúlyozta: ma a rend és a közbiztonság megteremtése az egyik legfontosabb nemzeti ügy Magyarországon. Csak a rend lehet az alapja a gazdaság talpra állításának, a munkahelyek teremtésének, az egészségügy megmentésének, a szociális biztonság helyreállításának.
 A magyarok azt várják a kormánytól és a rendőrségtől, hogy közös erőfeszítéssel állítsák helyre a rendet és a közbiztonságot. "Azt várják, hogy ne kelljen félniük sem nappal, sem éjszaka, sem vidéken, sem városban, sem közterületeken, sem az otthonukban" - sorolta, hozzátéve: az emberek azt is elvárják, az új rendszerben senkinek se legyen lehetősége arra, hogy kivonja magát a törvények, a felelősségre vonás alól. Ezek jogos elvárásai az embereknek, amelyeknek "megfelelni kötelességünk" - szögezte le a kormányfő.
 Kiemelte, a törvényes rend helyreállításának, a törvénytisztelő magatartás "rehabilitációjának" első számú feltétele a példamutatás, ahol ugyanis a vezetők és a törvényt alkalmazók a törvények fölé helyezik magukat, ott egyre inkább elfogadottá válik az egész társadalomban a törvénysértő viselkedés. A rendvédelemben dolgozóknak feddhetetleneknek kell lenniük - hangsúlyozta.
 "Embert próbáló hetek és hónapok várnak ránk. Mindkét kezünk tele van munkával" - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a kormány elkötelezte magát arra, hogy minden nehézség közepette érvényt szerez a választók akaratának, vagyis kiszámítható, biztonságos életet teremt az országban. Azt ígérte, hogy lépésről lépésre minden feltételt meg fognak teremteni a tisztességes és sikeres munkához, amelyhez erőt, bátorságot és jó egészséget kívánt.
A végzett 110 hallgató a Kapisztrán téren, a Szent Korona másolata előtt tette le az esküt. Közülük 81-en a rendőrséghez, 7-en a büntetés-végrehajtáshoz, 14-en a katasztrófavédelemhez, 8-an pedig a vám- és pénzügyőrséghez kerülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!