Belföld

2010.08.26. 15:18

Mesterházy: Az MSZP mindent megtesz a lehető legjobb választási eredményért

Budapest - Az MSZP mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb eredményt érje el az önkormányzati választáson - közölte Mesterházy Attila Újpalotán, csütörtökön.

MTI

Az MSZP elnöke, Tóth Imre, XV. kerületi szocialista polgármesterjelölttel közösen tartott sajtótájékoztatóján ismét egyértelmű kormányzati pénzügypolitikát sürgetett annak érdekében, hogy stabilizálódjon a forint árfolyama.

Hozzátette: az volt a tapasztalata Újpalotán is, hogy az utcai beszélgetéseken egyre többször szóba kerül, milyen nehezen tudják fizetni a megemelkedett törlesztő részleteket a devizahitelesek.    

Mesterházy Attila kérdésre válaszolva azt mondta: nyerni fognak az újrainduló szocialista polgármesterek, mert olyan munkát végeztek az elmúlt négy vagy nyolc évben, amit az ott élők is értékelnek.

Kiemelte: megnehezíti a dolgukat az önkormányzati választási szabályok módosítása, amit - mint emlékeztetett - a Fidesz-többség fogadott el az Országgyűlésben. Egyebek mellett azért, mert tudatosan úgy írták át a választókörzeteket, hogy azzal hátráltassák a szocialista polgármesterek sikerét - tette hozzá.

A pártelnök megismételte: szeretnék, ha az emberek elgondolkodnának azon, szabad-e, lehet-e egy kézbe letenni minden hatalmat. Úgy látja, az önkormányzati választás jelenthet stoptáblát a Fidesz hatalomgyakorlásával szemben.

Tóth Imre, a XV. kerület szocialista polgármesterjelöltje közölte: tervei szerint a jövő héten leadják a szükséges ajánlószelvényeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!