Belföld

2011.02.21. 08:14

Korrupciót sejt, nyomozást kér

Budapest - Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Budapesti Katonai Ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszter ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban.

MTI

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos közölte: Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, kérve a nyomozás megindítását. A kormánybiztos, fideszes politikus azután nyilatkozott, hogy a Hír Tv Célpont című műsorának péntek esti adása szerint Juhász Ferenc is kapott honvédelmi miniszterként a vesztegetési pénzekből. A műsor idézte a korrupciós ügyben meggyanúsított egyik dandártábornok beismerő vallomását, aki szerint egyszer  12 millió forintot vitt Fapál Lászlónak, a tárca akkori államtitkárának, aki négymilliót Juhásznak továbbított. Az MSZP sajtóosztályán közölték: Juhász Ferenc visszautasította a korrupciós vádakat és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Emlékeztettek: a több mint egy éve vizsgált ügyben, ha az ügyészség szükségesnek tartotta volna, már megkérdezte volna Juhász Ferencet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!