Belföld

2011.06.26. 09:35

EU-elnökség - Az 1939-es lengyelországi magyar zarándoklatra emlékeznek

A II. világháború kitörése előtti utolsó czestochowai magyar zarándoklatra emlékezve több mint 600 tagú csoport kel útra hétfőn vonattal Budapestről.

MTI

Az emlékezés a 72 évvel ezelőtti eseményekre és a június végi EU-elnökség átadás-átvétele alkalom arra is, hogy a két keresztény nemzet imádságban is kifejezze összetartozását - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.
Mint írták, a zarándokút egyik lelki vezetője Székely János püspök lesz. A vonatúton részt vesz Kövér László házelnök, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Bátor Botond magyarországi pálos tartományfőnök is.
A vonat a lengyelországi Jasna Górába érkezik 640 zarándokkal, akik az egymást követő magyar és lengyel soros EU-elnökséghez kötődően közösen imádkoznak a két nép 2011-es európai szolgálatáért, a lengyelek és magyarok jólétéért - tették hozzá.
A zarándokok a lengyelországi pálosok ajándékaként Budapestre hozzák az ismert kegykép, a czestochowai Fekete Madonna hiteles másolatát, amelyet közjogi méltóságok jelenlétében fogadnak csütörtökön a Parlament előtt. A fogadáson a tervek szerint részt vesz Hoffmann Rózsa (KDNP) oktatási államtitkár, Ékes Ilona (Fidesz) országgyűlési képviselő, Stágel Bence (KDNP) országgyűlési képviselő, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, Szili Katalin (független) országgyűlési képviselő, a nemzeti összetartozás bizottság alelnöke és Rubovszky Csilla, a KDNP budapesti alelnöke, V. kerületi alpolgármester.
A Parlament épülete elől körmenet keretében a Szent István-bazilikába viszik a Fekete Madonna hiteles másolatát, ahol Snell György, a székesegyház plébánosa fogadja majd.
A plébános az MTI-nek elmondta: miután megérkezik a bazilikába a Fekete Madonna, csütörtökről péntekre virrasztást és szentségimádást tartanak, pénteken este pedig frissen felszentelt újmisés papok mutatnak be szentmisét.
Snell György kiemelte, a fatáblára festett Madonna képének másolatát az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok készítették el Czestochowában, és ennek Magyarországra küldésével a lengyel és a magyar nép barátságát szeretnék kifejezésre juttatni abból az alkalomból, hogy július 1-jén Magyarországtól Lengyelország veszi át az EU soros elnökségét.
Beszélt arról is, hogy a kép Szűz Máriát ábrázolja a kis Jézussal. Az alkotás melléknevét pedig onnan kapta, hogy a történelem folyamán megpróbálták megégetni, amitől megfeketedett - tette hozzá.
A rendezvény fő szervezője a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület és az V. kerületi önkormányzat. Az ünnepségre mintegy hétszáz-nyolcszáz résztvevőt várnak a szervezők közlése szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!