Belföld

2011.12.20. 07:58

Levélben szólította fel Orbánt Barroso

Megerősítette az Európai Bizottság kedden, hogy José Manuel Durao Barroso elnök levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akinek javasolta, hogy vonjanak vissza két törvényjavaslatot a parlamenttől.

MTI

A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján - kérdésre válaszolva - Pia Ahrenkilde Hansen megerősítette azt is, hogy a levélben az elnök aggodalmát fejezi ki a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban.
Emlékeztetett, hogy a bizottság már korábban is jelezte fenntartásait a jogszabály tervezetére vonatkozóan. 
A bizottságnak egyebek között azzal kapcsolatban vannak "súlyos kételyei", hogy a javaslat összhangban van-e az uniós alapszerződés 130-as cikkelyével, amely a központi bank függetlenségét igyekszik garantálni a tagországokban.

A szóvivő szerint Barroso sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a javaslat utolsó változatának készítése során az Európai Központi Bankkal (EKB) sem folyt kielégítő konzultáció. Az EKB maga is fenntartásokat jelzett a tervezettel kapcsolatban - tette hozzá Ahrenkilde Hansen.

Az elnök a levélben azt is jelezte, hogy ha az uniós jognak nem teljesen megfelelő szabályozás születik, azt utólag kell majd módosítani.
   
A szóvivő szerint az elnök azt tanácsolta magyar partnerének, hogy vonják vissza a parlament elől a két kérdéses javaslatot, és dolgozzanak együtt annak érdekében, hogy azok teljesen összhangban legyenek az uniós joggal. 
A bizottság korábbi közlése szerint az Európai Unió küldöttsége már a múlt héten, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott előkészítő tárgyalásokon felhívta a magyar fél figyelmét a brüsszeli aggályokra. 
  
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedd hajnalban megerősítette, hogy a kormányfő levelet kapott az Európai Bizottság elnökétől, de nem közölt részleteket, csupán annyit tett hozzá, hogy természetesen Orbán Viktor a szokásos rendben válaszlevelet fog küldeni.

 

 

 

OLDALTÖRÉS: Két törvény visszavonására szólította fel Orbánt Barroso - Korábbi hírünk

 

 

 

 


Két törvény visszavonására szólította fel Orbánt Barroso - Korábbi hírünk

Az Origo értesülései szerint személyes hangvételű levélben szólította fel José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a magyar miniszterelnököt a jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló törvény visszavonására.

A hírportál hétfő éjjel azt írta: Barroso levele azt érzékelteti, ez lehet a feltétele a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval tervezett kölcsönmegállapodásnak.
 "Erőteljesen azt tanácsolnám önnek, vonjon vissza két, a parlament előtt lévő sarkalatos törvényt" - írja a cikk szerint az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktornak a hét végén elküldött levelében. A kétoldalas levélben az Origo beszámolója szerint José Manuel Barroso arról írt, hogy megítélése szerint sem a jegybankról, sem a pénzügyi stabilitásról szóló törvény nem felel meg a közösségi jognak, ellentmondásba kerülhet az uniós alapszerződéssel és EU ajánlásokkal is. Tehát ha el is fogadja ezeket a magyar parlament, mindenképpen módosítani kell majd őket. A levél ismertetése szerint Barroso arra kéri a miniszterelnököt, ahelyett, hogy "ilyen bizonytalan légkört" idézne elő a magyar kormány, "dolgozzunk együtt azon, hogy a jogszabályok kompatibilisek legyenek az európai joggal".

Barroso részletesen kifejti kifogásait a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényről - olvasható az internetes lap cikkében. "Az Európai Bizottságnak komoly aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy a (...) törvény összhangban van-e az Alapszerződés 130-as cikkelyével. Sajnálom azt is, hogy a jogszabály legutóbbi tervezeteivel kapcsolatban nem folytak konzultációk az Európai Központi Bankkal, amely pedig több alkalommal is kifejezte aggodalmait" - írja az elnök. A levélben megnevezett cikkely - emlékeztet a portál - az uniós alapszerződésben a tagállami jegybankok teljes függetlenségét írja elő a tagállamokban.

Az Európai Bizottság elnöke a levélben hangsúlyozza: a két említett jogszabály visszavonását azért is fontosnak tartja, mert az ezekkel kapcsolatos problémák vezettek az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal folytatott, egy esetleges kölcsönmegállapodásról szóló tárgyalások megszakadásához múlt pénteken. Barroso kiemeli, hogy a formális tárgyalások ugyan csak 2012 januárjában kezdődnek, az előkészítő megbeszélések hirtelen leállása azonban azért következett be, mert nem kaptak "biztosítékokat Fellegi minisztertől arra, hogy a két sarkalatos törvény (...) elfogadását mindaddig elhalasztják, amíg nem bizonyosodunk meg arról, hogy azok kompatibilisek az európai joggal" - olvasható a portálon. Barroso azt is "fájlalja" - áll a cikkben -, hogy az IMF-től úgy kért pénzügyi segítséget Magyarország, hogy előzetesen nem konzultált az Európai Bizottsággal.
Az Origónak hétfőn este sem Szijjártó Pétert, a miniszterelnök szóvivőjét, sem sajtóstábjának vezetőjét, Havasi Bertalant nem sikerült elérnie.


Szijjártó: valóban kapott levelet Orbán Barrosótól, de nincs felhatalmazásunk ismertetni azt


Valóban kapott levelet Orbán Viktor kormányfő José Manuel Barrosótól, az Európai Bizottság elnökétől, de "nincs felhatalmazásunk tőle arra, hogy ezt ismertessük a nyilvánossággal" - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője keddre virradó éjszaka az MTI érdeklődésére, az Origo értesülésére reagálva.
"A levél tartalmáról Barroso elnök úr adhat felvilágosítást" - közölte Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy természetesen Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos rendben válaszlevelet fog küldeni az Európai Bizottság elnökének.    

Megerősítette az Európai Bizottság az Orbánnak küldött levél tényét

Megerősítette az Európai Bizottság kedden, hogy José Manuel Durao Barroso elnök levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

A testület MTI által megkérdezett szóvivője azonban nem kívánt részleteket közölni a levél tartalmáról
 Az origo hírportál értesülései szerint Barroso a személyes hangvételű levélben a jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a magyar miniszterelnököt.
Később a brüsszeli szóvivő annyit elmondott, hogy a levélben valóban a központi bank függetlenségével kapcsolatos aggodalmakról van szó. 
Hozzátette: a bizottság tudatában van annak, hogy a magyar sajtóban számos értesülés megjelent a küldemény szövegéről, ezek valóságtartalmáról azonban nem kívánt - mint fogalmazott - "spekulálni".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!