Belföld

2011.12.05. 06:37

Márciusban kezdik építeni a devizahitelesek lakótelepét

Jelenleg az adminisztratív eljárásoknál tartanak a fizetésképtelen lakáshiteleseknek épülő családiház-program előkészítésében, de márciusban már megkezdődhet az első ütemben tervezett 80 ház megépítése - tájékoztatott Ócsa alpolgármestere.

MTI

Horváth Tamás elmondta: mivel korábban az érintett területen mezőgazdasági termelés folyt, a szeptemberben elfogadott területrendezési tervnek megfelelően jelenleg a terület átminősítését, termőföldből való kivonását végzik. Ennek feltétele a talajvédelmi és egyéb szükséges vizsgálatok elvégzése - tette hozzá. Elmondása szerint 2012. január közepén lehet elkezdeni a telekkialakítási eljárást, majd a közbeszerzés lezárása után márciusban megkezdődhet az első ütemben tervezett 80 ház megépítése.    

A kormány augusztus közepén megjelent rendeletében nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A beruházás építtetője a Belügyminisztérium, lebonyolítója és építési műszaki ellenőre a  Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Az építési program felelőse a belügyminiszter.

Az ócsai szociális lakásépítés a kormány rendelete szerint összesen minimum 66 hektáron történik. Ez tartalmaz közlekedési, intézmény- és zöldterületet is, továbbá 80-100 negyven négyzetméteres, 200-220 ötven négyzetméteres, 80-100 hatvan négyzetméteres, 35-55 hetven négyzetméteres, 20-25 nyolcvan négyzetméteres lakást, a hozzájuk tartozó ezer négyzetméter területű telkekkel, ahol házikerti növénytermesztésre kívánnak lehetőséget nyújtani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!