Belföld

2012.01.18. 17:27

Schmitt megszólalt a rádióban

Visszautasította a plágiumvádat Schmitt Pál köztársasági elnök szerda reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte: legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, vagyis nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát, ellenben huszonegy különböző forrásból dolgozott, és ha tehetné, ismét ugyanígy járna el.

MTI

Az államfő  a műsorban először válaszolt személyesen a hvg.hu által kirobbantott, 1992-ben megírt kisdoktori disszertációját ért plágiumvádra.

A köztársasági elnök külön hangsúlyozta, hogy a hvg.hu által megtámadott munkája egy kisdoktori disszertáció, és nem PhD-munka, így ő soha, semmilyen anyagi kompenzációt nem kapott emiatt. Tartalmilag ez szerinte azért is fontos, mert a kisdoktori értekezés formája megengedte, hogy a dolgozat végén egyben sorolja fel a forrásokat, míg ma már a PhD esetében minden oldalon és soron jelezni kell az idézetet.

Schmitt Pál opponensei az általa 1990-ig vezetett Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagjai voltak, amiről az államfő úgy vélekedett, "jó, de hát ez mind társadalmi munka volt, ezek semmiféle honoráriumot nem kaptak, és értelemszerű, hogy az olimpiai akadémián azok szerepeltek, akik a sporttörténetet (...) töviről, hegyire ismerték".

 

 

"Nem én jelöltem az opponenst és a konzulenst, és még csak nem is én kértem őket, hanem ezt az egyetemi tanács tette" - fűzte hozzá.

A Semmelweis Egyetem rektora által indított vizsgálatra reagálva emlékeztetett: annak idején summa cum laude minősítést kapott az írásos, illetve szóbeli értekezésére, és minden adat rendelkezésre áll ennek ellenőrzésére.

"Azt várom, hogy végre pont kerüljön ennek az ügynek a végére, nagyon remélem, hogy tisztázni tudom magam az alól a vád alól, amely mögött semmi mást nem tudok feltételezni, mint kizárólag rosszindulatot" - jegyezte meg.

Mint mondta, olimpiai bajnokként, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori elnökeként, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának tagjaként azért is késztetést érzett a disszertáció megírására, mert Magyarországon még nem összegezték, mi veszélyezteti a magyar sikersportokat, hogyan lehet őket az olimpia programján tartani. Az elnök leszögezte: lehetett új tudományos eredményekre jutni az újkori olimpiai játékok programjának elemzésével, hiszen akkoriban egyre nőtt a televízió befolyásoló szerepe, nagyon erősen megjelent a sporttudomány, a dopping, a sport "elüzletiesedése".

"Minden körülöttem az öt karikáról szólt (...), és legjobb tudásom szerint készítettem a dolgozatot" - foglalta össze.

Schmitt Pál ugyanakkor arról is szólt, hogy minden ilyen dolgozat alapirodalmi adatokra, "törzsadatokra" épül, amelyek nélkül nem is lehetne megírni azokat.

"A különbségek aztán abból adódnak, ki milyen következtetéseket von le ebből a törzsanyagból" - tette hozzá.

Az államfő szerint ez az ő esetében "olyan tényadatokat" jelent, amelyek "fellelhetők a jegyzőkönyvekben, az olimpiai játékok végső záródokumentumaiban". Arra a felvetésre, hogy ez  nem tesz lehetővé szó szerinti átemelést, azt válaszolta: "huszonegy különböző forrásom volt, köztük a Nikolaj Georgiev által írt könyv is".

Schmitt Pál szerint a bolgár szerző is "abból indult ki, hogy egy bizonyos törzsanyagot megemlített, ez a sokat emlegetett 180 oldal, és ha még egyszer kellene írnom, még egyszer ugyanide lyukadnék ki". Hozzátette: az itt található szövegben olyan tények szerepelnek, mint például, hogy volt-e női vívás a berlini olimpián.

Ez nem szellemi tulajdona senkinek - mondta, hozzátéve, hogy értekezésében van egy olyan rész, 30-35 oldal, ahol következtetéseket vont le.

A köztársasági elnök szerint "ha egy tanulmány a bibliográfiájában, amit én is csináltam, a hivatkozások között szerepeltet egy művet felhasznált irodalomként, akkor a szellemi eltulajdonítás fogalma kizárt".

Schmitt Pál, a láb- és végjegyzeteket hiányoló kérdésre reagálva kiemelte, az akkori szabályozás alapján "bőven megengedhető volt", hogy csak a felhasznált irodalmat tüntesse fel a kisdoktori disszertációban, ehhez opponensei és konzulensei is hozzájárultak. Mint mondta, az irodalomjegyzéket dolgozata végére illesztette, elsőként feltüntetve Nikolaj Georgiev munkáját.

Elmondta továbbá, hogy jól ismerte a bolgár sportvezetőt, és vele is közölte, szeretne írni egy kisdoktorit, amelynek Nikolaj Georgiev akkor nagyon örült. Arra a kérdésre, hogy a már elhunyt Georgiev lánya korábban azt mondta a hvg.hu-nak, nem tud arról, hogy apjának lett volna közös munkája Schmitt Pállal, a köztársasági elnök úgy felelt, "a kérdés feltevésében volt a hiba, mert ha valaki megkérdezi ezt a kisasszonyt, (...) akkor az pontosan visszaidézi, hogy (..) igenis együttműködtünk, mert ő segítette az én munkámat".

Az államfő emellett szólt az Európai Unió által elvárt törvénymódosításokról is. A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy a kormánynak és a parlamentnek nem okoz majd nehézséget eleget tenni a külföldi kéréseknek, hiszen szerinte a Nemzetközi Valutaalap és Brüsszel is olyan módosításokat vár el Magyarországtól, amelyek teljesíthetők.

Schmitt Pál az interjú végén röviden ismételten szólt az új alaptörvényről, amely szerinte a rend irányába tereli az országot.

A műsor később meghallgatható az MR1 Kossuth Rádión 

 Lapozzon!

 


 

OLDALTÖRÉS: Az MTA elnöke szerint az akadémiának nincs jogköre vizsgálatot folytatni

 

 

 

 

 

 

Az MTA elnöke szerint az akadémiának nincs jogköre vizsgálatot folytatni

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint az akadémiának nincs jogköre vizsgálatot folytatni Schmitt Pál 1992-ben, a Testnevelési Egyetemen megszerzett úgynevezett kisdoktori címével kapcsolatban, mivel az nem számít tudományos fokozatnak, a köztársasági elnök pedig nem tagja az MTA köztestületének.

Az akadémia elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményével PhD-fokozatot szerzett kutatók hozzá is intézett petíciójára válaszolt, amelyben hét egyetemi doktor a köztársasági elnök doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú kivizsgálását kérte.
Pálinkás József hangsúlyozza: a plágium a tudományban és a szellemi élet valamennyi területén súlyos visszaélés, ennek vádját pedig körültekintően és meggyőzően szükséges bizonyítani, vagy cáfolni.
 
Az MTA elnöke emlékeztetett: a magyar egyetemeken tudományos, PhD-fokozatot szerző kutatók köre világosan elkülönül az 1994 előtt egyetemi doktori címet szerzők körétől. Az 1993-as felsőoktatási törvény lehetőséget teremtett arra, hogy a magyar egyetemek megfelelő akkreditáció után tudományos fokozatot adhassanak ki, a korábban elnyert, tudományos fokozatnak nem minősülő egyetemi doktori címmel rendelkezők pedig külön eljárásban szerezhették meg PhD-fokozatukat - fejti ki.
 
Pálinkás József megjegyzi továbbá, hogy az MTA tagjai, illetve köztestületei tagjai körében is szigorú tudományetikai elveket érvényesít, amelyeket nem írhat felül a tudományos előmenetel kényszere. Az MTA elnöke  leszögezi, személy szerint is arra törekszik, hogy a tudományos címeket és elismeréseket átlátható eljárásrendben és világos, a kiválóságot szem előtt tartó követelményrendszerben ítéljék oda a tudomány jeles művelőinek.
   
Hét egyetemi doktor hétfőn nyújtott be petíciót a doktori disszertációját illető plágiumgyanú kivizsgálásáért. A tudományos kutatók a peticiok.com-on publikálták a Semmelweis Egyetem rektorának, a nemzeti erőforrás miniszternek és az MTA elnökének címzett beadványt, amelyben azt írták, a plágium gyanúját csak tisztességes, alapos és mindenre kiterjedő vizsgálat - tehát a különböző szövegek gondos, szakértő összehasonlítása - után lehet elvetni.
 A Semmelweis Egyetem kedden azt közölte az MTI-vel: az intézmény rektora előző nap tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezte a Testnevelési és Sporttudományi kar dékánjánál, kérve, hogy a testület tanulmányozza Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit.

 


 

OLDALTÖRÉS: Az MSZP siralmas magyarázkodásként értékeli Schmitt szavait


 


 


 

 


Az MSZP siralmas magyarázkodásként értékeli Schmitt szavait


A szocialista Szanyi Tibor siralmas magyarázkodásként értékelte szerdai sajtótájékoztatóján a köztársasági elnök reggeli rádióinterjúját, amelyben Schmitt Pál a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanúra reagált.

A szocialista párt elnökségi tagja azt mondta: világos beszédet, a helyzet tisztázását várták az államfőtől, Schmitt Pál azonban a beszélgetés tanúsága szerint nincs tisztában a doktori értekezések követelményrendszerével, és lényegében elismerte, hogy 215 oldalas munkájából 180 oldal egy bolgár sportkutató műve.
Szanyi Tibor szerint siralmas, hogy Schmitt Pál azzal állt elő: dolgozatának nagy része bárhol fellelhető "törzsadat", amelyet ő nagyjából harmincoldalnyi önálló következtetéssel egészített ki.
 Az MSZP-s politikus úgy vélte, Schmitt Pál magyarázkodása senkit sem nyugtatott meg, és a köztársasági elnök mindaddig, amíg nem tisztázza magát a plágiumvád alól, "béna kacsa" marad, nem tudja ellátni a feladatait. Szerinte ezt támasztja alá, hogy az államfő "menekül" az újságírók elől és lemondja vidéki programjainak egy részét.

Szanyi Tibor kijelentette: az MSZP továbbra is azt várja, hogy a köztársasági elnök az ország méltósága érdekében tisztázza magát, ha pedig képtelen erre, írja alá a lemondását, "ugyanúgy, ahogy a törvényeket szokta, látatlanban, olvasatlanul".
   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!