Belföld

2012.01.26. 16:22

Tudományos testület vizsgálná Schmitt ügyét

A Jobbik kivételével a parlamenti pártok szerint nem országgyűlési vizsgálóbizottságnak, hanem tudományos testületnek kell vizsgálnia Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori disszertációjának keletkezését.

MTI

A Jobbik csütörtökön jelentette be, hogy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását javasolja a plágiumgyanú ügyében, ám a testület megalakítását sem a kormánypártok, sem az MSZP nem támogatja. Az LMP ugyan nem zárkózik el a kezdeményezés elől, de a kérdés tisztázását inkább a Magyar Tudományos Akadémiára bízná.

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta: az államfő 1992-ben írt kisdoktori disszertációjának keletkezésével és a köztársasági elnöknek az ügyben tett nyilatkozataival kapcsolatban kezdeményezik a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását.

A Fidesz-frakció sajtóosztálya közölte, hogy a képviselőcsoport egy tudományos munka minősítését inkább a témát ismerő tudósokra bízza. Mivel a Semmelweis Egyetem már létrehozott egy tényfeltáró bizottságot, amelynek jelentést kell készítenie az államfő kisdoktori disszertációjának keletkezéséről, a nagyobbik kormánypárti frakciónak semmi oka támogatni a Jobbik kezdeményezését - rögzítették.

A kisebbik kormánypárt, a KDNP sem támogatja a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását.

A Jobbik által kezdeményezett testület megalakítását az MSZP sem támogatja. Szanyi Tibor, a szocialisták elnökségi tagja az MTI-nek azt mondta: a parlamentnek nem feladata a tudományos teljesítmények értékelése, Schmitt Pál doktori disszertációjának vizsgálatára pedig a Semmelweis Egyetemen már megalakult egy tényfeltáró bizottság. Hozzátette, a parlamentnek csak akkor lesz dolga az ügyben, ha bebizonyosodik, amit Schmitt Pál eddig nem tudott érdemben cáfolni, vagyis hogy másolta dolgozatát, ebben az esetben viszont szerinte az Országgyűlésnek szavaznia kellene az államfő jövőjéről.

Az MSZP korábban egyébként bejelentette: az alaptörvény módosítását kezdeményezi azért, hogy az emberek népszavazással vonhassák meg bizalmukat a köztársasági elnöktől. Indítványuk szerint ha az eredményes népszavazás kimondja, hogy az államfő méltatlan a tisztségére, a parlamentnek - vita nélkül - meg kell őt fosztania a hivatalától.

Az LMP eddig is minden parlamenti vizsgálóbizottság felállítását támogatta, és most sem zárkóznak el ez elől, de a párt álláspontja szerint a kérdés tisztázása elsősorban a tudomány képviselőire tartozik - mondta Karácsony Gergely. A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a vizsgálatnak lehetnek súlyos politikai következményei, de nem a parlamenti bizottság dolga azt megállapítani, hogy a köztársasági elnök valóban plagizált-e, az ügyben inkább a Magyar Tudományos Akadémiának kellene megnyugtató választ adnia.

A hvg.hu január 11-én írta meg, hogy Schmitt Pál 1992-es, 215 oldalas disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. Az Index később arról írt, hogy egyes bekezdések szó szerint megegyeznek egy német tudós, Klaus Heinemann tanulmányának részleteivel.    

Az államfő a múlt héten az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában visszautasította a plágiumvádat. Közölte, legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát. Mint mondta, dolgozata alapirodalmi adatokra, "törzsadatokra" épül, "ez a sokat emlegetett 180 oldal", míg értekezésében van egy olyan rész, 30-35 oldal, ahol következtetéseket vont le.    

A Semmelweis Egyetem rektora január 17-én kezdeményezte tényfeltáró bizottság létrehozását az ügyben a sporttudományi kar dékánjánál. A köztársasági elnök erre reagálva azt mondta, készen áll a vizsgálatra, hiszen politikusként és államfőként meg kell szoknia, hogy tetteinek átláthatóknak és elszámoltathatóknak kell lenniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!