Belföld

2012.03.27. 15:21

Megkezdődött az Eclipse-ügy büntetőpere

Tagadta bűnösségét a milliárdos áfa-csalás miatt a Fővárosi Törvényszéken kedden megkezdődött Eclipse-ügy elsőrendű vádlottja, Deák Endre.

MTI

Májusban tanúk meghallgatásával folytatódik a nemzetbiztonsági vonatkozásokat is érintő per, amelynek negyedrendű vádlottja a titkosszolgálati vezetők ellen kémkedés vádjával folyó eljárásban is megvádolt, jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Püski László.

A vádhatóság szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el. A cég vezetői, annak érdekében, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékét csökkentsék, 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse.

A vád szerint az alvállalkozóknak nem állt szándékukban, de lehetőségük sem lett volna a szerződésszerű teljesítésre, a cégháló pusztán az áfa-csalás kivitelezésére szolgált. A vádlottak között van Deák Endre, az Eclipse volt ügyvezetője mellett a cég felügyelőbizottságának (fb) egykori elnöke, és egyik volt tulajdonosa, valamint a féltucatnyi alvállalkozó cég vezetői, munkatársai.

A vádlottak, Deák Endrét leszámítva, nem kívántak vallomást tenni, egy részük a nyomozás során sem vallott, aki igen, annak a tárgyaláson ismertetett korábbi vallomása többnyire rövid és lényegében arról szól, hogy bűncselekményt nem követett el.

Az fb-elnök a nyomozás során elmondta: megbízójuk volt többek között a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Belügyminisztérium Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, a cégnél minősített adatokat, szolgálati és államtitkokat is kezeltek. Nem mindig volt elegendő a cég kapacitása, ezért vontak be alvállalkozókat, például a Püski László vezette Zömök kft.-t, ugyanis Püskinek komoly közigazgatási informatikai ismeretei voltak.

Deák Endre, aki korábban 9 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, a keddi tárgyaláson hangsúlyozta, nem követett el bűncselekményt, büszke arra, hogy magas szakmai színvonalú, máig időtálló pályázati anyagokkal nyerték el a megbízatásokat, és máig működő országos informatikai rendszereket építettek ki. A vádlott szerint elfogult, koncepciós nyomozás folyt. Deák az alvállalkozókra vonatkozó kérdésekre titkos információkra hivatkozva nem válaszolhat.

Deák Endrét tettesként, társait bűnsegédként vádolta meg az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással, amelyért akár 16 éves szabadságvesztés is kiszabható. Két vádlott nem jelent meg a keddi tárgyaláson, velük szemben később ismertetik a vádat. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említett Katzenbach Imre, aki az egyik élvonalbeli fővárosi klub futballistája volt, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik.

Az ügy negyedrendű vádlottja az egyik alvállalkozó, a biztonságtechnikával foglalkozó Zömök kft.-t a vádbeli cselekmények idején irányító Püski László, aki a volt titkosszolgálati vezetők, Galambos Lajos és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatói és Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere ellen kémkedés vádjával zajló ügy egyik vádlottja, és abban az ügyben jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

Püskiről Deák elmondta, hogy egyik alapítja volt az Eclipse Zrt.-nek, komoly informatikai ismeretekkel bírt és Hevesy-Tóth Ferenc kapcsán ismerte meg.

Hevesy-Tóth az 1990-es években a rendvédelmi szervek technikai kiszolgálását végző Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élén állt, ám az első Orbán-kormány hivatalba lépése után néhány hónappal egy belső vizsgálat nyomán a Budapesti Katonai Ügyészség 1992 és 1998 között elkövetett több tízmilliós kárt okozó gazdasági bűncselekmények miatt vádat emelt. A 2000-ben megkezdődött büntetőpernek két tábornoki és egy ezredesi rendfokozatú titkosszolgálati tiszt volt a vádlottja, köztük Hevesy-Tóth Ferenc nyugállományú vezérőrnagy. Az újabb kormányváltás után nem sokkal, 2002 júniusában a Fővárosi Bíróság felmentette a vádlottakat, zömmel bűncselekmény, illetve társadalomra veszélyesség hiányában, kisebb részben bizonyítottság hiányában, majd ezt a döntést 2003-ban a Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelte.

Az Eclipse-szel fenntartott kapcsolat miatt kellett távoznia tavaly nyáron a jelenlegi kormány egyik helyettes belügyi államtitkárának, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint Eiselt György 2009-ben, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatójaként luxusautót kapott használatra az Eclipse Zrt.-től, amely néhány hónap múlva megnyerte az eredetiségvizsgálati pályázatot. Eiselt tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, de lemondott helyettes államtitkári megbízatásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!