Belföld

2012.03.30. 12:51

Vona: válasszunk közvetlenül köztársasági elnököt!

A Jobbik nem számol azzal a lehetőséggel, hogy a kisdoktori címtől megfosztott Schmitt Pál hivatalában marad.

MTI

A Jobbik azt javasolja, hogy az államfő lemondása után közvetlenül válasszák meg az új köztársasági elnököt - jelentette ki Vona Gábor pártelnök sajtótájékoztatón Tiszavasváriban pénteken.

Vona Gábor azt mondta: elképesztő helyzet állna elő akkor, ha egy ilyen botrány után hivatalában maradna a köztársasági elnök, ezért az egyetlen elfogadható lépés Schmitt Pál részéről a lemondás lenne.

Az államfői tisztség megroggyant tekintélyét kellő legitimitással kell helyreállítani, de ez nem úgy megy, hogy a Fidesz javasol mást jelöltet, például Martonyi János külügyminisztert - fogalmazott Vona Gábor, aki szerint az egyetlen lehetőség, hogy az új köztársasági elnököt közvetlenül válasszák meg. A Jobbik hétfőn benyújtja ezzel kapcsolatos alaptörvény-módosító javaslatát az Országgyűlésnek - tette hozzá.

Vona Gábor reményét fejezte ki, hogy a Fidesz nem fog ellentmondani a Jobbik kezdeményezésének, ami szerinte találkozik a magyar társadalom legszélesebb rétegének szándékával is.

A pártelnök úgy látja, ebben a kérdésben ugyanakkor nem csupán Schmitt Pál, hanem az őt köztársasági elnökké "választató" Orbán Viktor felelősségét is vizsgálni kell. A miniszterelnök "kommunikációs trükkökkel, óvatos sasszéval" úgy próbál tenni, mintha semmilyen köze nem lenne a köztársasági elnök kinevezéséhez - fogalmazott a tájékoztatón Vona Gábor, aki szerint ezek az eszközök azonban átlátszó, tragikomikus lépések, és az volna tisztességes, hogy Orbán vállalná a rossz döntésének következményeit.

Schmitt Pál lemondása esetén az utód személyét firtató kérdésre Vona Gábor elmondta: az alaptörvény szerint a képviselők egyötöde szükséges ahhoz, hogy bárki államfőjelöltet állíthasson, annak azonban nincs realitása, hogy az ellenzék, azaz az MSZP, az LMP és a Jobbik közös jelöltet találjon.

A közvetlen államfőválasztás esetén - jelezte - a Jobbik is jelöltet fog állítani, személyéről azonban nem kívánt nyilatkozni az ellenzéki párt elnöke.

A tájékoztatón Vona Gábor a Fülöp Erik, Tiszavasvári jobbikos polgármestere által tavaly, tizenhét személy ellen kezdeményezett vagyonosodási vizsgálattal kapcsolatosan utalt arra, hogy az ügyben a mai napig semmi sem történt, és azt sem lehet tudni, megtörténtek-e ezek a vizsgálatok az adóhivatalnál. A kormány az uzsorázás ellen hirdetett harcot, azonban a jelek szerint mégsem tesz meg mindent a probléma megoldása érdekében - hangsúlyozta a Jobbik elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!