Belföld

2012.04.26. 12:52

A Jobbik feljelentette a Fővárosi Cigány Önkormányzatot - az FCÖ cáfolja a vádakat

A Jobbik jelentős vagyoni hátrányt okozó sikkasztás gyanújával feljelentette az ügyészségen a Fővárosi Cigány Önkormányzatot (FCÖ).

MTI

A Jobbik véleménye szerint, a FCÖ nem tudott megfelelően és határidőre elszámolni a Fővárosi Önkormányzattól kapott több mint 4 millió forint támogatással - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Szilágyi György országgyűlési képviselő. A sajtótájékoztatón megjelent Makai István az FCÖ elnöke is, aki cáfolta a vádakat.

Szilágyi György emlékeztetett rá, hogy Csomós Miklós oktatási és kulturális főpolgármester-helyettes múlt héten nyújtott be egy előterjesztést a közgyűlés elé, amelyben kezdeményezte, hogy súlyos szerződésszegés miatt azonnali hatállyal bontsák fel a 4 millió 10 ezer forintos támogatói szerződést, amelyet 2011-es működési költségeinek finanszírozására kapott az FCÖ a fővárostól. Az előterjesztés alapján az FCÖ nem számolt el határidőre - március 15-ig - a támogatás felhasználásáról, a később - április 10-ig - benyújtott bizonylatokból pedig az derül ki, hogy a kapott összeget nem a szerződésben engedélyezett célokra használták fel - ismertette Szilágyi György.

Hozzátette: a Fővárosi Közgyűlés tavaly november 16-án határozott a támogatás odaítéléséről, miután Makai István, az FCÖ elnöke levélben fordult Csomós Miklós főpolgármester-helyetteshez, hogy kiegészítő működési támogatást kérjen a szervezetnek 2011 végéig. A vezető a kérést azzal indokolta, hogy a támogatás hiányában ellehetetlenül az FCÖ működése.

A tavaly december 6-án megkötött szerződés szerint a négymillió forintot személyi juttatásokra, munkaadói járulékokra, dologi kiadásokra, illetve működésre kapta a Fővárosi Cigány Önkormányzat. Az FCÖ a négymillió forintos kiegészítő támogatáson felül 9 millió 334 ezer forinthoz jutott 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat költségvetéséből - mondta el Szilágyi György.

A jobbikos politikus szerint a szerdai közgyűlési ülése előtt "érthetetlen okokból" Csomós Miklós előterjesztését visszavonták, hogy az FCÖ el tudjon számolni a kiadásokkal.

Szilágyi György szerint előfordulhat, hogy utólagosan akarnak papírokat készíteni az elszámolás igazolására és a Jobbik szerint felmerül a bűncselekmény gyanúja, ezért fordultak az ügyészséghez, hogy vizsgálja ki az FCÖ pénzügyi gazdálkodását.

Az FCÖ tagad

A sajtótájékoztatót végighallgató Makai István ekkor kért szót és azt kérdezte a jobbikos politikustól, hogy mire alapozza a vádakat.

Szilágyi György válaszában példaként említette, hogy szerinte négy havi telefonszámla nem szabadna, hogy több mint 800 ezer forint legyen; hogy az FCÖ irodafenntartása, karbantartása és banki költségre egyáltalán nem nyújtott be számlát. A szervezet bár azt állította, hogy egy munkatárs belépésével járó költségei is felmerültek, de erről adatot, vagy elszámolást nem nyújtott be; valamint nem a szerződésben foglalt célokra fordították a támogatási összeget.

Makai István ezután elmondta: az FCÖ a főváros jogi bizottsága előtt kedden tételesen cáfolta a súlyos szerződésszegés tényét és ezt követően a bizottság nem is támogatta az előterjesztés napirendre vételét. Emellett az FCÖ az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) saját maga ellen soron kívüli ellenőrzést kért. Makai István végül meghívta a Jobbik politikusait, hogy látogassanak el az FCÖ irodájába és ismerjék meg a működésüket és a pénzügyi hátterüket. Szerinte ha a Jobbik valóban a nemzet érdekeit szolgálja akkor azt tettekkel is bizonyítsák, ahogyan azt az FCÖ is teszi.

Szilágyi György válaszában az egész Jobbik nevében "kikérte magának", hogy az FCÖ elnöke megkérdőjelezi pártja nemzeti elkötelezettségét és leszögezte: nem az ő feladata, hanem az ügyészségé, hogy eldöntse jogszerűen végezte-e az FCÖ a munkáját. Hozzátette azt is: visszautasítja, hogy roma politikusok "kirekesztő politikáról" beszélnek, mert szerinte "Európában a magyarnál toleránsabb, befogadóbb nemzet nincsen." Hangsúlyozta: a Jobbik mindössze azt szeretné, ha nem lenne kettős mérce, sem jogilag, sem a támogatások tekintetében, illetve hogy "mindenki fogadja el a többségi társadalmi normákat, illeszkedjen be és próbáljon meg az ország és a nemzet hasznára lenni" - fogalmazott a jobbikos politikus.

A sajtótájékoztató után Makai István újságíróknak úgy fogalmazott: szerinte a sajtótájékoztató célja a fővárosi cigány közélet befeketítése, az FCÖ hiteltelenné tétele és a 200 ezres roma lakosság megalázása volt. Hangsúlyozta: "nincs ügy", a támogatási összeget "az utolsó fillérig" munkabérekre, járulékokra és működésre fordították "az elmúlt négy év gyakorlatának megfelelően". Kiemelte azt is, hogy az FCÖ teljes pénzügyi, adminisztratív feladatait a Fővárosi Önkormányzat pénzügyi osztálya végzi, amellyel szakmai vitájuk van az elszámolást illetően. Szerinte ez az ügy csak "hisztériakeltés" és aki így "provokál és aljas módon próbálja befeketíteni" a jó hírüket és hitelüket az "kiírja magát a polgári demokratikus pártok sorai közül". Szilágyi György szavaira reagálva hozzátette: szerinte a jobbikos politikus "történelmi tények hiányában szenved, hiszen a magyar cigányság minden a magyarság számára sorsfordító történelmi eseménynél ott volt és a nemzet alkotó része".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!