Belföld

2015.03.15. 12:02

Végrehajtási károsultak javaslatai devizásoknak

Akik bizonytalanok abban, hogy jár-e visszatérítés a számukra vagy sem, mindenképpen jelezzék visszatérítési igényüket lehetőleg két helyre is: az eredeti pénzintézetnél, akinél a hitelt vették fel és a követeléskezelőnél egyaránt – hangsúlyozta Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesületének főtitkára.

Kovács Erika

- Fontos dátum közeledik: március 31-e, a banki visszatérítési igények végső bejelentése. Egyesületünk azt tapasztalja, hogy az ügyfelek jelentős része nincs tisztában azzal, hogy bizonyos típusú szerződéseknél haladéktalanul be kell jelenteni az illetékes adósságkezelő irányába a visszatérítés igényét – szögezte le a főtitkár. Hozzátette,  sokan úgy gondolják, a visszatérítés automatikusan jár. Azzal sincsenek tisztában, hogy mit jelent az, hogy élő szerződésről van-e szó vagy sem. Gyakran az is felmerül, hogy az adósságkezelők sincsenek tisztában a kötelezettségeikkel. Hamis biztonságérzetbe ringatják az adósokat  azok a sajtó hírek, mely szerint nincs semmi teendőjük, nyugodtan várják a bank értesítő levelét.  Kovács László azt javasolja, hogy feltétlenül jelezze visszatérítési igényét:  akinek hitelszerződését felmondták, és azok is, akiknek nem az eredeti pénzintézet kezeli az ügyét. Ez azt jelenti, hogy ha a kötelezett bank kezdeményezte az eredeti hitelszerződést bármilyen más követeléskezelő, vagy akár magánszemély részére, akkor  az eredeti hitelintézetnél kell bejelenteni az igényt.  Jelezzék igényüket  azok is, akik öt éven belül visszafizették a hitelüket,   akik végrehajtási eljárás alá kerültek, illetve azok, akik felszámolás alá vont hitelintézetnél vettek fel hitelt, utóbbiak a felszámoló cégnél jelentkezzenek!  Fel kell keresni az illetékest, ha  a különböző faktorcégeknél kezelt tartozásuk van, és akiknek az eredeti hitel behajtása miatt tartozás áll fenn. Ez elsősorban a gépjármű-hiteleseknél gyakori, de jelzáloghitelekre is vonatkozik.

Akik bizonytalanok abban, hogy jár-e visszatérítés a számukra vagy sem, mindenképpen jelezzék visszatérítési igényüket lehetőleg két helyre is: az eredeti pénzintézetnél, akinél a hitelt vették fel és a követeléskezelőnél egyaránt. Fontos, hogy a jognyilatkozatokat ajánlott levélben juttassák el a pénzintézethez vagy a követeléskezelőhöz. Bizonyára így is lesznek olyanok, akik megfeledkeztek egy-egy régi hitelükről vagy úgy gondolják, hogy részükre visszatérítés nem jár. Kovács László szerint a törvényalkotónak a március 31-i időpontot meg kellene meghosszabbítania a banki értesítési határidő után még egy hónappal, hogy aki véletlenül mégsem kapott értesítést az újraszámolásról, ne kerüljön. joghátrányba. Akik nem tudják, mi az igénylés módja, a www.bankikarosultak.hu honlapról vagy az illetékes bank honlapjáról a bejelentés-mintát letölthetik – javasolta a főtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!