Belföld

2009.08.26. 13:30

A korai alkoholfogyasztás a legnagyobb gond a fiatalok körében

Keszthely - Nem annyira a droghasználat, mint inkább a korai alkoholfogyasztás elfogadottsága a legnagyobb probléma a 8-10. osztályos fiatalok körében - ezt a tapasztalatot szűrte le a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) a Keszthelyen végzett kérdőíves felmérés eredményének szerdai ismertetésekor.

MTI

Fábián Róbert, az NDI munkatársa a több mint 800, nyolcadik és tizedik osztályos keszthelyi diák körében végzett anonim felmérés alapján úgy összegezte: az igazi gond az, hogy a gyerekek meghatározó része 14-16 éves korában már tudatosan iszik alkoholt. Ennél kevésbé elterjedt és elfogadott körükben az illegális szerek használata, de az is kiderült, hogy nagy szükségük van életvezetési tanácsokra.
    
A keszthelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által szervezet konferencián elhangzott az is: kissé lehangoló, hogy a diákok úgy gondolják, mindent tudnak a szexről, nem kérnek tanácsot, de még sincs megfelelő ismeretük a fogamzásgátlásról vagy a nemi betegségekről.
   
Fábián Róbert kifejtette, hogy az életkorral együtt változik a diákok magatartása, hozzáállása is, vagyis 14 évesen még tartózkodóbbak, védettebbek, de 16 éves korra döbbenetes a változás a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az illegális szerek használatának elfogadását illetően. 
    
A szakember példaként említette, hogy a keszthelyi fiatalok körében végzett felmérés szerint nyolcadikosként a gyerekek egyharmada még eltökélt egészséghívő, tizedikesként már csak minden ötödik az. Az általános tapasztalat pedig az, hogy minél kisebb településen él valaki, annál erősebb az eltökéltsége a dohányzás és az italozás visszautasításában.
    
Keszthelyen a 16 évesek egyötöde rendszeres dohányos, 14 évesen még csak minden tizedik gyerek. Kevésbé tartják helytelennek, ha valaki minden héten részegre issza magát, és azt is inkább tolerálják, ha valaki nem ügyel a biztonságos szexre.
    
Az egyes kérdésekre adott válaszok összesítése alapján Fábián Róbert úgy összegezte: a megkérdezett keszthelyi fiatalok 52 százaléka a védett kategóriába tartozik, ők nagyobbrészt felelősen és megfelelő információk birtokában tudnak dönteni a helyes és a helytelen között. A gyerekek 12 százaléka azonban - a dunántúli 16 százalékos átlagnál tehát kevesebb diák - a veszélyeztetett kategóriába tartozik.
    
Az általános magyarországi tapasztalatokról a szakember elmondta: a veszélyeztetett fiatalok nem látnak perspektívát, rossz a kapcsolatuk a szülőkkel, nem akarnak tanulni, nehezen létesítenek kapcsolatokat. Akinek pedig nincs jövőképe, hamarabb nyúl egészségkárosító szerekhez is - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!