Belföld

2015.11.11. 18:57

Akadálymentes hajó

Siófok - A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) jövőre újra vízre bocsátja a Siófok katamaránt, az első akadálymentes balatoni személyhajót.

Tóth B. Zsuzsa

A több mint háromszáz főt befogadó klasszikus katamarán 1978-ban készült, egy éve azonban áll a dokkban, hogy a szükséges karbantartásokat elvégezzék rajtra, teljesen újjáépüljön a jelenlegi uniós elvárásoknak is megfelelően. Lépcsőliftet, kerékpártárolót, nyitott, tágas tereket kap. A kisgyermekes családokra is gondolva pelenkázóhelyiséggel ugyancsak ellátják a hajót. A megújult Siófok katamarán négyszáz vendéget fogadhat majd egyszerre körbejárható fedélzetén. Az utasok látványban való gyönyörködését a nagy, panorámás ablakok is segítik, a hajó komfortját növeli a a tetőn kialakított kávézó. A megújult katamarán a második legforgalmasabb útvonalon, Balatonfüred és Siófok között közlekedik majd. Egy nyári forgalmas napon négy ötezer utas hajózik ezen az útvonalon.

Jövőre már utazhatunk a Balaton első akadálymentes hajójával, a megújult Siófok katamaránnal, amelynek még folyik az átalakítása

A Siófok katamarán egykori képe már csak emlékeinkben él
Fotó: BAHART

Egyelőre azonban még a társaság összes személyhajója a helyi kikötőben pihen. Folyik a karbantartásuk, javításuk, hogy a következő idegenforgalmi szezonra megújulva szálljanak vízre.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!