Belföld

2010.02.11. 14:23

Az MSZP rágalmazás miatt feljelentést tesz BKV-ügyben

Budapest - Az MSZP rágalmazás miatt feljelentést tesz minden olyan fideszes politikus ellen, aki korábban azt állította vagy a jövőben azt fogja állítani, hogy a BKV-tól a szocialista pártkasszába került pénz.

MTI

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: pártvezetőként dolga az is, hogy megvédje a becsületes szocialistákat, a baloldali választókat a kollektív bűnösség elvétől, valamint a megfélemlítés, a rágalmazás, a fenyegetés hullámaitól.

Mint mondta, a Fidesz szóvivője, politikusai és számos megszólalója - legutóbb Németh Szilárd képviselő - azzal vádolta a szocialistákat, hogy a pártkasszájukba is vándoroltak BKV-s pénzek. "Elég a megalapozatlan rágalmakból!" - jelentette ki.

Hangsúlyozta: nem hisznek a kollektív bűnösségben, ezért ők sem élnek ennek hangoztatásával. "Nem mondjuk és nem is mondtuk azt, hogy amiért a fideszes veszprémi alpolgármestert megvádolták hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással, azért a Fidesz a hűtlenül kezel és a fideszes választó magánokiratot hamisít" - tette hozzá.

Lendvai Ildikó leszögezte: elvárja a másik oldaltól - és ha kell, ennek a jog eszközével szereznek érvényt -, hogy ne beszéljenek kollektív bűnösségről a szocialistákkal kapcsolatban.

A pártelnök szerint a politikában a tetteknek, a szavaknak és a hallgatásnak is kell, hogy legyen következménye. "Nem vádolunk, hanem kérdezünk" - hangoztatta.

Hiányolta, hogy nem kapnak választ például arra: igazak-e a sajtóhírek Fuzik Zsolt és Vitézy Dávid közeli barátságáról, illetve ha igazak, kerültek-e olyan információk a BKV volt informatikai igazgatójától a közlekedési társaság felügyelőbizottságának fideszes delegáltjához, amit mások nem tudhattak és amit a "BKV-ra, akár a BKV kapcsán tehető politikai nyilatkozatokra lehetett használni".

Nincs válasz arra sem, hogy mi a helyzet Orbán Krisztián cégének megbízásával, összefüggésben van-e ez a fideszes képviselőjelölt visszaléptetésével, mi a magyarázat arra, hogy ennél a cégnél olyan szerződések születtek a BKV-val, ahol óránként százezer forintot ért egy tanácsadó munkája és nincs válasz arra, hogy a feleségnek a férj tulajdonosi szerepe miatt kellett-e háttérbe húzódnia - folytatta.

Hozzáfűzte még: arra sincs válasz, hogy lehet az, hogy a Fidesz nem szavazta meg a parlamentben a közszféra végkielégítésének korlátozását és bérplafonját sem.

Oroszvári Sándor MSZP-s képviselőjelölt facebookos bejegyzésével kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta: "kampányban előfordul, hogy egy párt lábon lövi magát" és őszinte sajnálattal figyeli, hogy a Fidesszel most ismét ez fordult elő.

A pártelnök megjegyezte: ettől még nem helyesli, hogy egy szocialista képviselőjelölt "ezt a nem túl ízléses viccet" szerepelteti internetes orgánumon, ugyanakkor nem helyesli azt sem, hogy olyanok követelik a fejét, akiknek a képviselőjelöltje ezt már korábban megtette. "Nem szeretnék bunkósági versenyt folytatni a Fidesszel" - jelentette ki, hozzátéve: mindkét érintett rosszul tette, hogy ezt a viccet forgalmazta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!