Belföld

2011.03.18. 10:58

Buli-rendelet - A rendezvényszervezők szerint átgondolatlan az új szabályozás

Budapest - Fesztivál- és rendezvényszervezők szerint szakmaiatlan és átgondolatlan a zenés-táncos rendezvényeket érintő kormányrendelet, amely csütörtökön lépett életbe. A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerint alaptalan a szakmai szervezetek kritikája.

MTI

Ez a rendelet súlyosan érinti a bel- és kültéri, a kulturális, a céges rendezvényeket és fesztiválokat -  fogalmazott az egyesületi elnök. "Szabályok eddig is voltak, azokat csak be kellett volna tartatni" - tette hozzá. Véleménye szerint a mostani szabályozás több pontja szakmailag átgondolatlan, ráadásul az előkészítésbe nem vonták be az érintetteket. Pálosi Boglárka emiatt szükségesnek tartja egy munkacsoport létrehozását a kormány és az érintettek képviselőiből, hogy "megfelelő és betartható módon" alakuljon át a szabályozás.

Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke arról beszélt, hogy az új rendeletben olyan fogalmak szerepelnek, amelyek definícióit nem közölték. Így nem tudni, mit ért pontosan a rendeletalkotó a zenés-táncos rendezvényen. Ráadásul, mivel rendezvényszervezői diplomához kötik a szervezést, jelenleg a Sziget Fesztivál főszervezője, illetve a Művészetek Völgye felelőse sem szervezhet rendezvényt.

Ez azt jelenti, hogy akár el is maradhatnak ezek a fesztiválok - fűzte hozzá Márta István, aki szerint a különböző rendezvényeket uniformizálja a kormányrendelet, ezért az elfogadhatatlan a számunkra.

Semsei Rudolf, a Magyar Rendezvényszervezők Szövetségének vezetője szerint a rendelkezés ellehetetleníti azokat a céges rendezvényeket, amelyek végén akár zene, vagy tánc is lehet. "Olyan bürokratikus lépéseket kell megtenni, ami sajnos nem életszerű" - jegyezte meg. A szövetség vezetője fontosnak nevezte, hogy ne csak  rendeletek útján próbálják biztonságosabbá tenni a rendezvényeket. Szükség volna például egy rendezvényszervező kamarára, hogy professzionális módon működhessen a szakma, és ne fordulhasson elő többet olyan tragédia, mint az év elején a fővárosi West Balkán szórakozóhelyen.

A sajtótájékoztatón kifogásolták azt is, hogy a rendeletben nincs pontosan meghatározva, mekkora létszámra és milyen helyszínre vonatkoznak az előírások. "Jelen pillanatban, ha egy kávézóban valaki berak egy CD-t és két ember táncra perdül, akkor az már zenés-táncos szórakozásnak minősül" - mondta L. Laki László, aki szintén az Egyesület a Kulturált és Biztonságos Szórakoztatásért képviseletében fejtette ki észrevételeit.

A fesztiválok esetében, amelyek szervezése akár hónapokkal, vagy egy évvel korábban is elkezdődhet, például az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzését is csatolni kell az engedélyeztetéshez, vagyis azt, hogy milyen idő lesz a rendezvény idején. Ez például egyike a betarthatatlan feltételeknek - vélte L. Laki László.

Tállai szerint alaptalanok a kritikák

Tállai András államtitkár a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón a bírálatokra reagálva közölte: a szabályozásban egyértelműen meg van határozva, mi a zenés-táncos vendéglátóegység. "Ha beraknak egy cd-t, és ketten táncra perdülnek, az nem tartozik a rendelet hatálya alá" - mondta.

A rendezvény szervezéséhez szükséges végzettségről szólva hozzátette: maguk a szervezetek kérték azt, hogy ne szervezhessen mindenki ilyen rendezvényt. A képesítésnek azonban nem diplomának kell lennie. A jogszabályból idézve elmondta: az vagy kulturális rendezvényszervezői, vagy rendezvény- és konferenciaszervezői képesítést ír elő.

Közölte azt is, hogy a Belügyminisztérium két szakmai szervezettel is közvetlenül egyeztetett a kormányrendelet megalkotása előtt, amelynek módosítását jelenleg nem tervezik.

A szabályozás részteleit érintően az államtitkár kifejtette: a már hatályba lépett kormányrendelet a hatálybalépést követő 91. naptól vonatkozik azokra a szórakozóhelyekre, amelyek jelenleg rendelkeznek engedéllyel, azaz június 15-étől a meglévő szórakozóhelyeknek az önkormányzat jegyzőjétől rendezvénytartási engedélyt kell majd kérniük. A kabinet rendelkezése azokra a zárt vendéglátóegységekre vonatkozik, ahol 300-nál többen szórakoznak, valamint azokra a szabadtériekre, ahol ezernél több vendég van.

Az előzetes engedély komoly szakhatósági és egyéb feltételekhez köti az engedély kiadását: ilyen például a biztonsági terv megléte, amely szabályozza, mennyi biztonsági őrnek kell lenni a helyszínen, szükséges-e tűzvédelmi szabályzat, és bizonyos végzettségi feltételeket is meghatároz - ismertette Tállai András.

Az ellenőrzésről szólva közölte, a rendelkezés kétfélét ír elő: az egyik szerint évente egyszer rendezvénytől függetlenül megnézik a helyiséget, megfelel-e a szakhatósági előírásoknak, amelyek alapján az engedélyt megkapta; a másik alapján pedig évente kétszer minden helyet a rendezvény közben kell ellenőrizniük a hatóságoknak, és ha súlyos szabálytalanságokat tapasztalnak, akkor akár azonnal is felfüggeszthetik a rendezvényt.

A kormányrendeletben foglaltak szerint a felfüggesztés mellett a szankciók között van a bírság és az engedély visszavonása is akár véglegesen - tette hozzá az államtitkár.

Hangsúlyozta: mindenkinek meg kell értenie, hogy ha tömegrendezvényeket szervez, a résztvevők biztonságát kell előtérbe helyeznie.

Nagy Anna kormányszóvivő a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a januári West Balkán-tragédia után egyértelművé vált, hogy komoly hiányosságok vannak a zenés-táncos szórakozóhelyek működési engedélyeinek kiadásánál. A szigorítás azonban nem valaki ellen, hanem a fiatalok biztonsága érdekében történt - emelte ki.

Tájékoztatott arról is, hogy az utóbbi hetekben a rendőrség 831 ellenőrzést tartott szórakozóhelyeken, a legtöbbet Veszprém és Hajdú-Bihar megyében.

 

A zenés, táncos rendezvények biztonságosabbá tételéről alkotott kormányrendelet értelmében ilyen összejövetelt csak engedély birtokában lehet tartani, és az ellenőrző hatóság köteles azt felfüggeszteni, ha például a résztvevők létszáma jelentősen meghaladja a hely befogadóképességét.

A Magyar Közlönyben megjelent szabályozás hatálya a tömegtartózkodásra szolgáló építményben, építményen, illetve helyiségben tartott alkalmi vagy rendszeres zenés, táncos rendezvényekre, valamint az ezer főt meghaladó létszámmal megrendezett szabadtéri eseményekre terjed ki.

Zenés, táncos rendezvényt csak rendezvénytartási engedély birtokában lehet megtartani, amelyet a jegyző ad ki. Az engedély iránti kérelem elbírálásának ügyintézési határideje 20 nap. Az engedélyezési eljárásban szakhatóságként részt vesz a fővárosi és megyei kormányhivatal illetékes népegészségügyi intézete, az építésügyi hatóság, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség, a tűzvédelmi hatóság, valamint a személy- és vagyonbiztonsággal kapcsolatos szakkérdésekben a rendőrség.

Az engedély iránti kérelemhez csatolni kell a zenés, táncos rendezvénynek helyet adó építmény, terület azonosításához szükséges, továbbá az annak alapterületére, befogadóképességére vonatkozó adatokat, a rendezvény gyakoriságáról, megtartásának napjairól, kezdésének és befejezésének időpontjáról szóló nyilatkozatot, a biztonsági tervet, esetenként a tűzvédelmi szabályzatot.

Zenés, táncos rendezvényt a helyiség üzemeltetője, vagy kulturális rendezvényszervezői, vagy rendezvény- és konferenciaszervezői képesítéssel rendelkező rendezvényszervező szervezhet. Az esemény biztosítását a helyszín jellegzetességeihez és befogadóképességéhez igazodó számú biztonsági személyzet végzi. A beléptetést a fiatalok alkohollal történő kiszolgálásának megelőzése, esetleges alkoholfogyasztásuk ellenőrizhetősége érdekében a fiatalkorúak számára megkülönböztető jelzéssel ellátott belépőjegyhez (kártyához, karszalaghoz) kötheti - tartalmazza a rendelet.

A fővárosi, Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én éjszaka a diszkóból kiáramló tömegben pánikhangulat alakult ki, s három fiatal lány meghalt. A kormány február végén összehangolt, fokozott hatósági ellenőrzések végrehajtását rendelte el "a zenés, táncos rendezvények biztonságosabbá tétele érdekében végrehajtandó feladatokról" szóló határozatában azokban a vendéglátóüzletekben, amelyekben zeneszolgáltatás nyújtható, műsoros előadás, tánc rendezhető, továbbá szerencsejátéknak nem minősülő szórakoztató játék folytatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!