Belföld

2009.10.30. 18:18

Debreczeni József: vége a demokráciának, Orbánnak kétharmada lesz

Budapest - Debreczeni József közíró szerint Orbán Viktor és a Fidesz jövő évi kétharmados parlamenti győzelme megállíthatatlan.

MTI

A politikai elemző a Magyar Demokratikus Charta pénteki budapesti rendezvényén azt is előrevetítette, hogy a nagyarányú Fidesz-győzelem után véget fognak vetni a liberális jogállam értékein alapuló parlamenti demokráciának, és hosszú időre "bebetonozzák" az autokratikus elnöki hatalmat.

A közíró, a Miskolci Egyetem adjunktusa idézte a Medián közvélemény-kutató intézet becslését, amely szerint legalább 20 százalékos Fidesz-előny kell a második helyezett párttal szemben a kétharmados parlamenti többség eléréséhez, ezzel szemben a közvélemény-kutató intézetek az utóbbi időben 47-50 százalékos előnyt mértek a biztos pártválasztók körében.

A Political Capital számításai szerint a 176 egyéni mandátumból 45-öt kellene elveszítenie a Fidesznek ahhoz, hogy ne legyen kétharmada a törvényhozásban, ehhez képest várhatóan minden egyéni képviselői hely a Fideszé lesz - mondta a politológus. 

E minősített többség birtokában a Fidesz az alkotmányt és a kétharmados törvényeket is megváltoztathatja, és meg is fogja tenni - vélekedett Debreczeni József, aki szerint változni fognak a választójog, a pártfinanszírozás szabályai, az Alkotmánybíróság összetétele és az elnöki hatalom terjedelme, de létrejöhet még a felsőház is a törvényhozásban.
   
Nem diktatúra lesz, de az ellenzéki pártoknak nem lesz reális esélyük a kormányalakításra - figyelmeztetett a közíró.
A nemzetközi környezetről szólva megjegyezte: ne legyenek illúzióink, a Nyugatnak a térségben döntően csak az fontos, hogy stabilitás és konszolidáció legyen.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!