Felemelő érzés, hogy akkor, ott összetartozunk

A közismert rendező hosszú évek óta foglalkozik fiatalokkal, diákokkal. Sándor két próba, illetve a két város közti utazás előtt szakított időt a szerkesztőségbeli találkozásra. A március 15-i ünnep apropóján nem is furcsállja a kérdésemet: léteznek-e ma márciusi ifjak?
 
- Az ünnepi műsorokhoz gyakran olyan gyerekeket kapok kézhez, akik tanulmányaikban még nem érintették a történelmi eseményeket. Mint ahogyan én is, a kortársaim is idővel maguknak rakják helyre a dolgokat, hiszen mást tanultunk annak idején, és más a valóság.  Ehhez azonban szükség van a történelmi ismeretekre, és a tények átgondolására. A gyerekeknél viszont kiderül az is, hogy nem kizárólag a száraz, tényszerű történelmi adatok azok, amik egy-egy ilyen műsor kapcsán számítanak. Inkább egy olyanfajta eszmeiség, ami függetlenül attól, hogy éppen melyik forradalomról beszélgetünk, mindenképpen képviselteti magát - fogalmaz a fiatal rendező.

- Tehát, ha már ifjakról van szó, azt gondolom, hogy a velük való elsődleges munka azt tisztázni, hogy a történelmi személyiségekhez, eseményekhez milyen tartalom, milyen eszmeiség kötődik. Melyek azok, amik az ő életükben ugyanúgy relevánsak lehetnek, mint ahogy az adott korban élő elődeiknél voltak.  Március 15. kapcsán egyfajta nemzeti identitástudatról beszélünk, amit folyamatosan újra kell fogalmazni. Hogy hova is tartozunk, az, hogy magyar vagyok, egy határvonaltól, a személyi igazolványba bepecsételt adathalmaztól, vagy esetleg attól függ-e, hogy van egy múltam, egy kultúrám, élek egy jelenben, és valahová majd eljuttatom az utánam következő generációt.  Ez mindig annak a függvénye, hogy a gyerekekkel tudunk-e egy kicsit metaforikus, allegorikus úton megközelíteni egy-egy ilyen problémakört - mondja elgondolkodva. Arról is szót ejtünk, hogy a fiatalokkal való munka mindig nagyon hálás. Sándor már tizenkét éve kapcsolatban áll számos megyeszerte működő iskolával, hiszen művészeti iskolás oktató révén nincs fix bázisa.  Oda megy, ahova hívják.  Sok fiatallal találkozik, akik közt életkorban is, gondolkodásmódban is nagy a különbség. Egyvalamiben viszont azonosak: iszonyatos kíváncsisággal fordulnak a világ felé, és önmaguk felé. Így aztán az 1848-as, vagy az 1956-os forradalmiság eszmei, allegorikus, metaforikus szinten az ő lelkükben, szenvedélyeikben, küzdelmeikben, élni akarásukban ugyanúgy megtalálható, mint a 150 évvel ezelőttiek lelkében - tartja a Teleszterion vezetője. 

- Hogy mit jelent nekem március 15-e? - kérdez vissza mosolyogva, majd felidézi a nem is olyan távoli gyermekkort.
-  Ajkán nőttem föl, a Kossuth iskolába jártam, és a közelben laktam. Minden évben a parkban, a Kossuth-szobornál rendezték meg az ünnepet. Reggel a fúvósokra ébredtem, és amint meghallottam a zenét, jó érzés töltött el, mert kellemes és jó dolog volt hallgatni őket. Persze nem március 15., vagy Petőfi volt a lényeg, hanem a tavaszi ébredés. Aztán ahogy egyre többet megtudtam az ünnepről, láttam, hogy a kettő összefügg, hiszen a forradalom és a tavasz frissessége, hevülete jól megfér egymással. Jó párszor megéltem ennek az ünnepnek a kivirulását, és rám mind a mai napig nagy hatással bír. Ha éppen nem dolgozom, az öt-hat szóba jöhető helyszín közül egy ünnepségen biztosan részt veszek, nem szívesen hagynám ki. Fontosnak tartom a másokkal való csendes közösséget. Kevés ilyen kitüntetett pillanata van az évnek. Nem forradalomra, győzelemre, vereségre kell itt emlékezni, hanem újra és újra átérezni azt, hogy a kokárda által viseljük a nemzeti lobogó színeit, ami egy napra minket is megpecsétel. Ilyenkor együtt, egy közösségként éljük meg a nemzeti identitástudatot, ami rendkívül felemelő érzés.