Belföld

2010.02.21. 09:45

Gyurcsány: hozzák nyilvánosságra teljes egészében a hangfelvételt!

Gyurcsány Ferenc szerint, ha Magyar Nemzet, a HírTV és a Magyar Hírlap "nem ocsmányul rágalmazni, hanem tájékoztatni szeretne", akkor tegye meg, hogy teljes egészében nyilvánosságra hozza a birtokába került szombathelyi hangfelvételt, s akkor ki fog derülni az igazság.

MTI

A volt miniszterelnök erről annak kapcsán nyilatkozott vasárnap az MTI-nek, hogy a Magyar Nemzet előző nap  azt írta: egy csütörtöki zárt körű rendezvényen titokban készített hangfelvétel szerint Gyurcsány azt mondta, a szocialistáknak ellenzékben úgy kell majd politizálniuk, hogy a leendő miniszterelnök "minden hétfő reggel átkozza a pillanatot", amikor tudatosul benne, hogy kik állnak vele szemben. A lap szerint a volt kormányfő a szociális populizmus és a nemzeti radikalizmus eszközeit is felhasználná Orbán Viktor ellen, akit folyamatosan össztűz alatt akar tartani. 
Gyurcsány Ferenc az MTI-nek úgy fogalmazott: a Fidesz pártsajtója "bornírt hazugságot" terjeszt, amikor azt állítja, hogy az említett fórumon azt mondtam, hogy a nemzeti radikalizmust és a szociális populizmust is felhasználnám egy majdan megalakuló Fidesz-kormány ellen. 
 "Ha a Magyar Nemzet, a HírTV és a Magyar Hírlap nem ocsmányul rágalmazni, hanem tájékoztatni szeretne, akkor tegye meg, hogy teljes egészében nyilvánosságra hozza a birtokába került hangfelvételt, és ki fog derülni az igazság. Az ugyanis, hogy egy kérdésre válaszolva éppen az ellenkezőjét válaszoltam annak, mint amit a jobboldali pártsajtó állít" - közölte a szocialista politikus.
A volt kormányfő a szombathelyi fórumon felmerült kérdéssel kapcsolatos véleményét összegezve elmondta: miközben a kormányzó pártokat erősen kötik a realitások, addig a kormányzati felelősséget nem viselő ellenzéki pártoknak lényegesen nagyobb a mozgásterük. Így könnyen elcsábulhatnak, és akár úgy is dönthetnek, hogy kiszolgálják a legegyszerűbb választói igényeket, ösztönöket is - tette hozzá.
Véleménye szerint "láttunk már ilyet Magyarországon", a Fidesz bajnokságot nyerhetne egy ilyen versenyben. 
"Ha ne adj' Isten ellenzékbe szorulunk, akkor biztosan lesznek olyanok, aki majd azt mondják, hogy akkor most adjuk vissza mindazt a Fidesznek, amit tőlük kaptunk kormányzásunk négy éve alatt, kiabáljunk kígyót-békát rájuk. Én nem ezt javasolnám" - jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc szavai szerint a szocialistáknak stílusban, karakterben "átkozottul keménynek" kell lenniük, és egy percre sem engedhetik elfelejteni, hogy a Fidesz "megígérte a toronyórát lánccal, hogy nyolc évig szisztematikusan félrevezette a választókat". 
 "Emlékeztetni, szembesíteni, leleplezni a csalást, ez az ellenzék dolga. Határozottan és egyértelműen, úgy, hogy a Fidesz vezetői, köztük elnöke, a pokolba kívánja az azonnali kérdések óráját, a napirend előtti ellenzéki felszólalásokat, az interpellációkat, mert lelepleződik az a gyalázat, amit éveken keresztül folytattak" - hangoztatta a volt miniszterelnök.
Hozzátette ugyanakkor, hogy van, ami viszont megengedhetetlen: a politika tartalmi kérdéseiben nem alkalmazható a "szemet szemért" elv, nem lehet a Fidesz útjára lépni. Ezen a területen felelősen kell viselkedni,  tartózkodni kell a szociális populizmus, a nemzeti, vagy tegyük hozzá, bármilyen radikalizmustól - hangsúlyozta.
Gyurcsány Ferenc közölte: a történtek miatt eggyel több oka van arra, hogy őszintén azt kívánja Magyarországnak, ne akarja, hogy "ilyen gyalázatos, erkölcstelen nyilvánosságot igénylő és fenntartó erő" jusson hatalomra.
Kijelentette: nem ellenzéki szerepre, hanem küzdelemre készülnek. "Küzdelemre az olyan ocsmány magatartás ellen is, mint amit a Fidesz pártsajtója tanúsít" - mondta az MTI-nek a szocialista politikus.    
Az MSZP Vas megyei elnöke az MTI megkeresésére szombaton este kifejtette: a zárt körű rendezvényen, amelyet csütörtök kora este a szombathelyi a Tó vendéglőben tartottak, az MSZP-tagok mellett szimpatizánsok is részt vettek, összesen mintegy 250-en, ahol a volt miniszterelnök egy rövid beszéd után kérdésekre válaszolt.
Nemény András szerint az egyik kérdező vetette fel: hogyan viselkedne az MSZP, ha ellenzékbe kerülne a választásokon, milyen ellenzék lenne. Az MSZP Vas megyei elnöke közölte: Gyurcsány Ferenc a kemény ellenzéki magatartásról szólva említette Orbán Viktor nevét, de neki szánt üzenetet nem fogalmazott meg. Semmi olyan nem hangzott el a rendezvényen, ami ne hangozhatott volna el nyilvánosan is - vélekedett. Hozzátette: nem indítanak belső vizsgálatot amiatt, hogy valaki titokban felvételt készített a beszédről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!