Belföld

2012.07.22. 13:14

Hajófelvonulással emlékeztek a nándorfehérvári diadalra

Budapest - Hajófelvonulással, díszsortűzzel és nemzeti színű vízsugárral emlékeztek meg vasárnap délelőtt Budapesten a Dunán a nándorfehérvári diadal 556. évfordulójáról.

MTI

A Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt civil és katonai hajók sorakoztak fel, fedélzetükön az ország több pontjáról érkezett, csaknem háromszáz általános és középiskolás gyerekkel, akik a nándorfehérvári diadal emlékére négynapos kiránduláson vettek részt.
   
Cseh Sándorné, a Nyíregyházáról érkezett csoport vezetőtanára az MTI-nek elmondta: a diákok történelmi pályázaton nyerték az utazás lehetőségét. A csoportok csütörtökön indultak hajóval Budapestről a történelmi Nándorfehérvárra (a mai Belgrádba, Szerbia fővárosába), ahol Hunyadi János szobránál és az első világháborús emlékműnél rótták le tiszteletüket, a szombatot pedig már Kalocsán töltötték.


   
Érdekes és élményekben gazdag volt az elmúlt négy nap, ami alatt "közelebbről megismerhették a magyar történelem egyik meghatározó eseményének színterét és hátterét" - számolt be a történelmi kirándulásról Pethő Rebeka, a nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja. Elmondta, a pályázat során korhű stílusban több fogalmazást, tanulmányt kellett írniuk a nándorfehérvári eseményekkel kapcsolatban.
   
Az akadémiai kikötőbe érkező fiatalokat korhű jelmezekbe öltözött katonák és az 1400-as éveket felelevenítő hagyományőrzők mellett, nemzeti színű vízsugárral tisztelgő tűzoltóhajó, valamint díszsortűz fogadta. Utóbbi némi riadalmat keltett a parton összegyűlt nézelődők között.
   
Az ünneplők és a diákcsoportok ezt követően a Honvéd Díszzászlóalj vezetésével elindultak a Lánchídon keresztül a Budai Várba Hunyadi János szobrához, ahol a déli harangszót követően katonai tiszteletadás keretében megemlékezés kezdődött. Az ünnepségen Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter tartott beszédet. A jelenlévők koszorúzással és néma főhajtással emlékeztek meg a nándorfehérvári hősökről.


   
A diákok 13 órától a Szentháromság téri parkban rendhagyó történelemórán vesznek részt Játék a győzelem emlékére címmel a Bab Társulat előadásában.
   
A Hunyadi János által vezetett keresztény magyar seregek 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget II. Mehmed török szultán hadaira. A győzelem óta a déli harangszó a nándorfehérvári diadalra emlékeztet a keresztény világban.
   
Július 22-ét az Országgyűlés 2011-ben a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.

 

Hende: csak közösen győzhetünk

Az összetartozás, a közös ügy támogatásának fontosságáról beszélt a honvédelmi miniszter vasárnap Budapesten az 1456-os nándorfehérvári diadal emléknapján.

Csak akkor győzhetünk, ha mindenki hozzá tudja tenni a magáét a maga helyén a közös ügyhöz - mondta Hende Csaba a budai várban, a Hunyadi János szobránál tartott ünnepségen. Hozzátette: 556 évvel ezelőtt Nándorfehérvárnál "győztünk, mert a nép, a nemzet át tudta lépni a saját árnyékát".
   
Hende Csaba szerint Nándorfehérvár története arról szól, hogyan győzhetünk akkor is, amikor az esélyeink rosszak.
   
"Csak akkor győzhetünk, ha megértjük és megéljük, hogy összetartozunk, ha tudjuk, hogy van közünk egymáshoz (...) és azokhoz a népekhez, akikkel együtt éltük meg a történelmünket itt a Kárpát-medencében és Európában" - fogalmazott a miniszter.
   
Mint hozzátette: a déli harangszó is annak a jele, hogy 1456-ban egész Európa a magyarokkal volt.
   
A harangszó a magyarok számára pedig azt jelenti, hogy mindig van remény - jelentette ki Hende Csaba.
   
Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!