Belföld

2010.10.05. 08:13

Illés Zoltán: ökológiai katasztrófa történt

Kolontár - Egymillió köbméter iszap ömlött ki eddig az ajkai térségben megsérült tározóból és még mindig ömlik a szennyezőanyag, amely több ezer embert, egy 40 négyzetkilométeres területet veszélyeztet - mondta a környezetvédelmi államtitkár kedden Kolontáron. Illés Zoltán ökológiai katasztrófának minősítette a helyzetet, a vörösiszap-áradás a Marcal folyó mellett már a Rábát és a Dunát is veszélyezteti.

MTI

Az államtitkár a Veszprém megyei Kolontár településen kedd reggel, a védelmi bizottság ülésének kezdete előtt az MTI tudósítójának azt mondta: még mindig ömlik az ajaki timföldgyár 9-es és 10-es zagytározójának hétfő délutáni gátszakadása nyomán a kiáramló vörösiszap, ezért az már nemcsak Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely települést és ezek lakosságát, élővilágát veszélyezteti, hanem egy 40 négyzetkilométeres területet.

Megpróbálják elzárni a megsérült zagytározót, honvédségi helikopterekkel semlegesítő folyadékot juttatnak a Marcal folyóba, illetve több száz tonna gipszet öntenek a még hömpölygő iszaplavinába - tette hozzá.

Honvédségi tartálykocsikból az éjjel és hajnalban Marcaltő, Mórichida és Malomsok településeknél, a hidakról magnézium- és kalcium-nitrátot öntenek a folyóba, de ecetsavra is szükségük lenne a semlegesítéshez. Azért kell a folyadékot a Marcalba önteni, hogy megakadályozzák, hogy a szennyeződés a Rábába, majd a Dunába jusson.

A mátrai erőműből teherautókkal eddig 500-600 tonna gipszet szállítottak ki, amelyet a Kolontáron hömpölygő iszaplavinába zúdítanak.

Az államtitkár azt mondta: egymillió köbméter iszap ömlött ki eddig a megsérült tározóból. A timföldgyár 10 tározójában 50 millió köbméter szürke- és 30 millió köbméter vörösiszapot tárolnak, amely közül az utóbbi enyhén radioaktív és rákkeltő.

A környezetvédelmi államtitkár kijelentette: a katasztrófahelyzet kezelésének még csak elején vannak, ugyanis az enyhén radioaktív szennyeződést össze kell gyűjteni, meg kell semmisíteni és meg kell akadályozni a térség teljes ökológiai katasztrófáját.

Közlése szerint a megyei egyetemek rektoraival és akadémikusokkal közösen keresik a megoldási lehetőséget, miként lehetne a leghatékonyabban és a leggyorsabban felszámolni a károkat, enyhíteni a környezeti károsodást.

Illés Zoltán az MTI tudósítójának azt mondta: ilyen katasztrófa még sehol a világon nem történt, néhány évvel ezelőtt Korzikán egy alumíniumgyárból ömlött a tengerbe vörösiszap, amely a terület teljes élővilágát kipusztította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!