Belföld

2017.04.27. 19:55

Jelentősen bővül a fogyasztás

BUDAPEST - Nem tervez a kormány további áfacsökkentést a turisztikai ágazat versenyképességének növelése érdekében, így marad a 27 százalékos forgalmi adó - tudtuk meg a kormányinfo sajtótájékoztatón Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől, aki lapunk kérdésére válaszolt.

Osváth Sarolta

Lázár János ismertette a kormány által elfogadott költségvetési tervezetet, amelyet már véleményezésre el is küldtek a Költségvetési Tanácsnak, amely nem talált benne kifogást. A miniszter elmondta, a 2018-as költségvetésben folytatódik az adócsökkentés, a kisvállalati adó, az egészségügyi hozzájárulás mértéke jelentősen kevesebb lesz, az internet áfája 18-ról öt százalékra, a hal áfája szintén öt százalékra csökken.

Lázár János a sajtótájékoztatón MTI Fotó: Mohai Balázs

Lapunk Lázár Jánostól arra kért választ, hogy a kormány tett-e javaslatot a Parlamentnek a turisztikai ágazatban további áfacsökkentésre az éttermi szolgáltatások áfájának 2017-ben bejelentett mérséklésén kívül. Korábban szó volt erről a szálláshely-szolgáltatások versenyképessége érdekében, és azóta a szakmai érdekképviseletek részéről is felmerült, hogy a fürdőszolgáltatások áfájának csökkentésére szintén szükség lenne.

Lázár János kijelentette: a 2018-as költségvetés tervezetében a kormány nem javasolt ilyet, bár valóban érkeztek erre vonatkozó kezdeményezések, javaslatok. - Jövőre azonban erre nincs fedezet, további jelentős áfacsökkentéshez többletbevételre lenne szükség. A 2018-as költségvetésnek azonban vannak prioritásai, ezek közül is a legfontosabb az államadósság-csökkentés és az államháztartási egyensúly megtartása - emelte ki. A költségvetést a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi, a hiányt 2,4 százalékra tervezik, a GDP-növekedés 4,3 százalékos lehet, a fogyasztás 4,5-5 százalék között bővülhet, az infláció tervezett mértéke pedig három százalék, a nyugdíjemelés ugyancsak ennyi lesz. Jövőre a 138 ezer forintos minimálbér és a 180 ezer forintos garantált bérminimum mellett a nettó átlagkereset 8,8 százalékkal nő. Az egészségügyre 185 milliárd, az oktatásra 82 milliárd, a rendvédelemre és közbiztonságra 55 milliárd forinttal több jut jövőre - tájékoztatott Lázár János. Kitért arra, hogy folytatódnak az életpályamodellek, az 556 ezer érintettnek összességében 30-40-45 százalékkal emelkedik a bére, ami 906 milliárd forint többletet jelent a költségvetés kiadási oldalán.

Lázár János a tájékoztatón bejelentette: az Európai Bizottsággal való egyeztetés után bizonyos szerződések vonatkozásában feloldják a paksi atomerőmű-bővítés dokumentációjának titkosságát.

Az újságírói kérdéseket megelőzve Lázár János a sajtótájékoztatón értékelte az Európai Parlament szerdai tanácskozásának eseményeit. Kifejtette: helyes volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök részt vett a vitában, mert így személyesen meg tudta védeni Magyarország érdekeit az esetenként hisztérikus, esetenként tárgyilagos kritikákkal szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!