Belföld

2011.05.18. 15:55

Kitiltják a mobilokat?

Megyei körkép - A gyermekek védelmére hivatkozik az Európa Tanács egyik bizottsága, amely szerint egészségügyi kockázatai lehetnek a vezeték nélküli internetkapcsolattal rendelkező számítógépeknek és a mobiltelefonnak. Ezért kitiltanák ezeket az iskolákból.

Munkatársainktól

A mobiltelefonok és wifihálózatok által kibocsátott sugárzás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint csak kicsi vagy semekkora veszélyt nem jelent az emberekre, ennek ellenére az Európa Tanács elé nemsokára olyan tervezet kerül, amely többek közt kitiltaná a tantermekből és az iskolákból a mobiltelefonokat és mindenféle vezeték nélküli hálózatot. Ugyanis a strasbourgi székhelyű Európa Tanács környezetvédelmi és mezőgazdasági bizottsága úgy véli, fennáll a veszélye annak, hogy az  elektromágneses sugárzása károsítja az agy fejlődését.

 


A legnagyobb példányszámú brit napilap online kiadásában megszellőztetett javaslat szerint az Európa Tanács környezetvédelmi, mezőgazdasági és regionális politikai bizottsága tudományos vizsgálatokra hivatkozva úgy ítéli meg, fennáll a veszélye annak, hogy a mobiltelefonok és más vezeték nélküli internetkapcsolattal (wifi) rendelkező készülékek elektromágneses sugárzása károsítja az agy fejlődését. Az illetékes bizottságot meggyőzte annak a tudományos vizsgálatnak az  eredménye, amely szerintük elég bizonyítékot szolgáltat arra nézve, hogy káros lehet a sugárzás a fejlődésben lévő emberi szervezetre, ezért felelősségüknek érzik, hogy azonnal fellépjenek a gyermekek védelmében.
 
Megyénkben már vannak olyan iskolák, amelyek az Európa Tanácstól függetlenül kitiltották a tantermekből a mobiltelefonokat. Ám úgy tudjuk, konkrétan nem a sugárzásveszély miatt, hanem inkább a fegyelem érdekében. Nem állapot ugyanis, hogy tanórán sms-eznek, facebookon és más közösségi oldalakon üzeneteket küldözgetnek a diákok, ahelyett, hogy a tanárra és a tananyagra koncentrálnának.

A tapolcai Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban március elején vezették be a házirendileg is szabályozott mobiltelefonokra vonatkozó tételt, mely szerint a tanórák alatt szigorúan tilos mobiltelefont használni. Fegyelmi megrovásban részesül az a diák, aki órán engedély nélkül használja mobiltelefonját.
 

 

- Becsöngetéskor lerakják a tévés szekrénybe a mobiltelefonokat a diákok, óra után pedig visszakapják azokat, hogy szünetben használhassák. Felelősséget nem vállalunk a készülékekért  tudtuk meg - Varga Tibornétól, a Batsányi gimnázium, szakközépiskola  igazgatójától, hozzátéve, ezzel az intézkedéssel azt szeretnék elkerülni, hogy a tanulók tanítási óra alatt különböző közösségi oldalakon levelezzenek egymással, vagy minősítsék, kommentálják az órát és a tanárt.

Egyébként mint minden intézkedés, ez is megosztja a véleményeket. Van, aki azt mondja, régen sem figyelt mindenki órán, pedig akkor még nem is voltak mobilok. Csak akkor papírfecniken leveleztek  egymással a diákok és "köpőcsővel" lövöldöztek,  nem a közösségi oldalon "bökdösődtek".
Érdekes, hogy nemcsak a diákok morgolódnak kedvenc "játékszerük", a mobil esetleges kitiltása ellen, a tanárok egy része is tiltakozik Európaszerte a Strassbourgból eredő javaslat ellen, amely szerintük kedvezőtlen hatással lenne az iskolák életére. A legtöbb iskolában ma már elérhető a wifis internet, terjed az elektromos napló, amely segítségével a tanárok sokkal kényelmesebben és gyorsabban intézhetik az osztály ügyeit. Arról nem is beszélve, hogy a multifunkciós okos táblák is wifi segítségével működnek. Kézenfekvő megoldás lehetne azonban például a wifi bekódolása, s akkor illetéktelenek nem férnének hozzá. Azaz, a diákok nem internetezhetnének csak úgy "privát" az órák alatt.

 



Irányi László, a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója úgy véli, oktalanság  lenne a mobiltelefonokat kitiltani az iskolákból. Az intézményvezető elmondta, iskolájukban nincsen vezeték nélküli internet, fotót és videót pedig csak az osztályfőnök tudtával készíthetnek a diákok az intézmény területén.
 
Arról meg ne is beszéljünk, hogy nincs az a szabály, amit a diákok ne tudnának azonnal kijátszani. Teszem azt, beszedik a telefonokat órák előtt, akkor két telefonnal mennek majd  iskolába. A családi gagyit beadják a "széfbe" megőrzésre, a másikat pedig maguknál tartják.
Végezetül elmondjuk azt is, ugyan az EU-tagállamok kormányainak nem kötelező betartani az ajánlásokat, de a szervezetnek  meglehetősen nagy a befolyása ahhoz, hogy mégis helyi törvényekké váljon a tiltás.  


 

Egyelőre csak kutatják

- A mindennapi betegállátásban még nem észlelhető, egyáltalán nem jelentkezett a mobiltelefonok vagy a vezeték nélküli internetes hálózat (wifi) károsító hatása  - válaszolta lapunk kérdésére  dr. Imre  Piroska. A Veszprém megyei kórház neurológiai osztályának megbízott osztályvezetője szerint ennek ellenére valószínűsíthető, hogy a modern kor ezen vívmányai valóban káros hatással van szervezetünkre.
- Nagyjából tíz éve terjedtek el a mobiltelefonok széles körben, a kutatók most kezdenek el érdemben foglalkozni a szervezetre gyakorolt hatásukkal. Valószínűsíthető, hogy sugárzásuk káros az emberre, de még senki nem állapította meg, milyen mértékben. Egyelőre a mindennapi orvoslás terén nem kezeljük ezeket a hatásokat veszélyforrásként, de ez változhat a közeljövőben - nyilatkozta a főorvos.

 


 

Szerintem

Pár éve még cetliztünk a padok alatt, aztán a mobiltelefon mindezt kényelmesebbé és gyorsabbá tette. Persze nem minden órán helytelenkedtünk, tudtuk, kinél lehet így szórakozni és melyik tanár az, akinél még a levegőt is egyszerre kell vennünk. A műszaki fejlődés legújabb vívmányai elterjedésének nehezen lehet gátat szabni, pláne a fiatalok körében, még ha sugároznak is ezek a készülékek. De  tegyük fel, hogy kitiltják az iskolákból a wifit, és a gyerek eltölt öt óra hosszat internetmentes környezetben, aztán hazamegy a lakótelepi lakásba, ahol csatornánként minimum három ismeretlen adóteljesítményű router pusztítja az agyát. Javaslom, költözzünk vidékre, ahol térerő sincs, csak  hajnali kakaskukorékolás, ami  majd kiderül  az alvásunkra lesz káros hatással.

Szausev Xénia
[email protected]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!