Belföld

2016.08.18. 16:19

Magyar nagykövetség nyílt Új-zélandon- Tapolcán járt Murray McCully

Magyarország fontosnak tartja külpolitikai törekvései során a Csendes-óceániai térséggel való együttműködést, amelyhez Új-zéland a kapu, ezért és a gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében ott nagykövetséget nyitottunk.

Tóth B. Zsuzsa

Erről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján a Hotel Pelionban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Murray McCully új-zélandi külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta, hogy a legszorosabb kapocs a két ország között most a terrorizmus, az iszlám állam elleni küzdelem.

Az új-zélandi és a magyar szerepvállalás abban hasonló mértékű, megközelítőleg 150 katonával van jelen mindkét állam Irakban.

- Képzési támogatást nyújtunk az iraki és peshmerga hadseregnek, közös érdekünk az iszlám állam visszaszorítása, hiszen az minél inkább megvalósul, annál inkább csökken az európára háruló bevándorlási nyomás. Most a legfontosabb európai és magyar szempontból ezt a nyomást a legminimálisabbra csökkenteni. Nem támogatjuk azt az európai felfogást, ami a bevándorlók elosztását célozza – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Murray McCully új-zélandi külügyminiszter a közös kapcsolatokról beszélt
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Hozzátette, hogy reményei szerint mielőbb lezárják a tárgyalásokat a szociális biztonsági együttműködésről.Szólt továbbá arról, hogy Várpalotán van az új-zélandi gazdasági törekvések legnagyobb európai sikerpontja, a tetőfedő elemeket gyártó vállalat eupai logisztikai központja. A két ország közös céljai között szerepel, hogy azt hasonló beruházások kövessék.- Magyarországnak is sok olyan nemzetközi külügyi diplomáciai törekvése van, amiben számítunk az új-zélandi támogatásra. Megállapodás született köztünk abban, hogy új-zéland támogatja hazánk tagsági pályázatát az ENSZ emberi jogi tanácsába, Magyarország pedig támogatta Új-zéland nem állandó tagságát az ENSZ biztonsági tanácsába. Segítjük az új-zélandiak erőfeszítéseit szeptemberben, amikor övék lesz a soros elnöki pozíció az ENSZ biztonsági tanácsában.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Ez különös felelősséggel ruházza fel Új-zélandot, hiszen a nemzetközi helyzet soha nem volt ilyen törékeny, mint most. Fontos európai ügyünk: Magyarország elkötelezett támogatója az unió és Új-zéland közötti szabad kereskedelmi megállapodás létrehozásának. A két ország közötti kereskedelem növekvő tendenciát mutat idén, tíz százalékkal nőtt májusig. Az év végére eléri az ötven millió dollárt, de ebben sokkal több potenciát látunk.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Ezért az unió és az Új-zéland közti szabad kereskedelmi megállapodást támogatjuk, azzal együtt hogy a magyar mezőgazdaság érzékenységének figyelembevételéhez ragaszkodunk – mondta a külügyminiszter. Murray McCully új-zélandi külügyminiszter arról beszélt, hogy Magyarország és Új-zéland bár távol vannak egymástól földrajzilag, mégis sok közös ügyük van.

- Olyan nemzetközi ügyek, amelyekben a két ország érdekei egybeesnek. Örülök, hogy létrejött a nagykövetség, mert bár kicsi, de annál fontosabb magyar kisebbség él Új-zélandon. A külképviselet erősítheti az összeköttetést a két ország közt. Köszönjük a gazdasági kapcsolatok erősítésére irányuló támogatást, hiszen közös értékeink vannak sok területen – mondta Murray McCully.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!